A mese helyszíneit a nagyanyám háza és
környéke ihlette, az Aranyos mente, Mészkő a Tordai Hasadék szájában..., ahol
gyógyító asszony volt, csontkovács...,jeles álmai voltak, el tudta igézni a
tehenek tejét (de nem tette), szenesvizet vetett nekünk, ha megbetegedtünk...,
és hatalmas dombra felfutó kertje volt ... Csak a
bejárt út szempontjából érdekes.
Hol volt hol nem, az idők kezdetén,
amikor még a fák is zöldebbek voltak, és fehér-piros színekben
illatozó babvirágok nyíltak a kertben, volt egyszer egy kislány.
Magas hegyek közé született. Sokszor
nézegette is őket a kert védelméből, szüleiről alig tudott valamit, a nagyanyja
nevelte. A házuk egy
domboldalon volt, innen jól lehett követni a patak vonalát a völgyben, és a
merész hegyeket, amik lezárták a látóhatár szélét, mindenik csúcs megannyi
kihívás, és különösen az, amelyik tetején a szürke vár magaslott.Tudta, hogy oda egyszer el kell
jutnia. Sokat gondolt rá.
Ki élhet benne, hova látni onnan, annak az ablakából? A vágy, hogy oda eljusson napról-napra
nőtt. És ahogy lenni szokott az igen nagyra nőtt vágyakkal, eljött a nap, amikor
már nem lehetett tovább bírni velük a biztonságos kertben.
-Elmegyek világot látni! - súgta
a szélben bólogató illatos babvirágoknak, és letépett egy piros tátogót
közüllük. A hajába tűzte.
-Elmegyek világot látni!-mondta a nagyanyja
kecskéinek.
-Elmegyek
világot látni,- mondta az ajándékba kapott barnásszürke nyúlnak.
-Vigyél engem is! -kérte a nyulacska. Hát mielőtt
meggondolhatta volna magát ölébe kapta, és szaladt is ki a régi fakapun, ami
nemcsak kapu, hanem galambducc is volt egyben, búcsút intett a galamboknak, és
ment árkon-bokron keresztül. Előbb le a patakhoz, amit ismert. Itt pitypanglevéllel megetette és friss vízzel megitatta a nyulacskát, ő is ivott
a patakból. Aztán a
kitaposott ösvényeken elindult föl a hegyre. Sötét
erdőbe vezette az ösvény, aminek nem lehetett látni a végét. Jaj! A nyulacska bíztatta:
-Menj tovább, ismerem ezt a helyet!
ismerem a fákat!, ismerem a madarakat, ismerem az állatokat!
Jaj, reszketett meg a babvirág a
kislány hajában.
-Gyerünk
tovább, sürgette a nyulacska!
Hát ment! És ment,és ment, míg be nem esteledett és egy kunyhóhoz nem ért. Fáradt volt már, éhes volt már, bement hát a házba, ahol jó meleg volt.
Hát ment! És ment,és ment, míg be nem esteledett és egy kunyhóhoz nem ért. Fáradt volt már, éhes volt már, bement hát a házba, ahol jó meleg volt.
A kemence padkán egy kényes, fekete
macska üldögélt. A kislány
magához szorította a nyulacskát.
-Kerülj beljebb! -mondta a macska, -merre tartasz?
-A nagy hegyre indultam, a
várkastélyhoz.
-Nem
mehetsz tovább ilyen sötétben, és amúgy is hiába mennél, olyan lakat zárja a
KIRÁLYNŐ kapuját, amit csak különös kulccsal lehet kinyitni.
- Jaj!
- Elárulhatom a kulcs titkát, de szolgálnod kell érte,
gondoskodnod rólam három nap és három éjjel. Ott maradt hát a kislány, nemigen
értett hozzá, de beletanult..., sütött-főzött, takarított , enni adott a
macskának és vigyázott a nyulacskára. Az éjszakák voltak a legnehezebbek. A
macska ilyenkor vadászott, a kislány pedig ezerszer megbánta,hogy magával hozta
a nyulacskát erre az útra. Különös lak volt a macska háza, három nap három
esztendő. És itt semmi sem
úgy történt, ahogyan várta. Nagyon alaposan dolgozott, sepregetés után nagy
ámulatára virágok nyíltak ki a padlón és énekelni kezdtek, amint rend lett...Az
étel pedig olyan erőt adott, hogy az semmiképpen sem volt közönségesnek
mondható. A kislány csak
szolgált, szolgált, szolgált. A harmadik nap végén elé állt a macska.
-Íme hát a titok, amiért
megszolgáltál, a várkastély lakatja a hajadban lévő babvirágtól nyílik. De mert szépen dolgoztál, neked ajándékozom a házam
őrét, a törpét, aki virággá változtatja a tisztaságot, otthonná az otthont, és
aki a hegy ismerője. Ő elvezet majd a várkastély úrnőjéhez.
Ment, elérte a kastélyt, átverekedte magát a mélységes várárkon. A hajában lévő virág érintésére leesett a lakat a hatalmas kapuról, az ajtó nyikordulva nyílt, hatalmas szürke falakkal, üresen ásított rá a kastély.Hanem alig lépte át a küszöböt a törpe, egyszerre meleg és otthonos fény öntötte el a termeket, zengő virágok nyíltak ki itt is ott is, valahol tűz ropogott, a termek berendezett szobák alakját öltötték. A kislány végigjárta az összes termet. A hetvenhetedikben alig volt valami a hatalmas ablakon és két lefátyolozott képen kívül a szemközti falakon. A lány kinézett az ablakon, és tágas terekkel telt meg a szeme. Kíváncsian fordult vissza, lerántotta a fátylat az első képről. Méltóságteljes, csillogószemű, szigorú arcú király és kicsit szomorú, szépséges királyasszony nézett rá. Milyen ismerősek!
Ment, elérte a kastélyt, átverekedte magát a mélységes várárkon. A hajában lévő virág érintésére leesett a lakat a hatalmas kapuról, az ajtó nyikordulva nyílt, hatalmas szürke falakkal, üresen ásított rá a kastély.Hanem alig lépte át a küszöböt a törpe, egyszerre meleg és otthonos fény öntötte el a termeket, zengő virágok nyíltak ki itt is ott is, valahol tűz ropogott, a termek berendezett szobák alakját öltötték. A kislány végigjárta az összes termet. A hetvenhetedikben alig volt valami a hatalmas ablakon és két lefátyolozott képen kívül a szemközti falakon. A lány kinézett az ablakon, és tágas terekkel telt meg a szeme. Kíváncsian fordult vissza, lerántotta a fátylat az első képről. Méltóságteljes, csillogószemű, szigorú arcú király és kicsit szomorú, szépséges királyasszony nézett rá. Milyen ismerősek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése