Zoltánka nagyon dühös, mert pótnagymamájánál sokáig kellett várnia rám. És bár jól érezte magát, mégis ki kell fejeznie, hogy hiányoztam és haragszik.
Így aztán haragszunk és kölcsönösen megsértődünk kicsit a találkozás öröme helyett. Engem a haragja bánt, ő pedig haraggal fejezi ki , hogy szeret és hiányzom neki. Sokáig bírjuk a morcoskodást, főként ő, aztán elege lesz belőle, de hogyan oldjuk meg az átváltozást, hogy a méltóságunk se csorbuljon. (Két oroszlán összecsapása ilyen).
-Anya, hogy csináljam, hogy ne legyek dühös? -kérdezi, és látom, hogy küzd magában az odabújás vágyával és a rettenetes büszkeséggel.
Ezért aztán kitalálom a rituálét.
- Tudod mit, mondjuk el a varázsigét, és aztán úgy öleljük meg egymást, hogy a szívünk összeérjen, hátha az segít! (Zoltánkával muszáj kicsit szakszerűnek lennem, az érzésekhez ezen keresztül vezet az út)...
-"Béke, béke, barátság , összeveszni szamárság!"
És olyan jó volt magamhoz ölelni végre a kicsit! Remek rituálé!
És olyan jó volt magamhoz ölelni végre a kicsit! Remek rituálé!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése