"Csakis ebből az okból lettünk emberré, mert Isten emberré szeretne lenni bennünk. "
Willigis Jäger : Hullámaiban a tenger...

Döbbenetes...

Mivel az embert már leginkabb az egó irányította, a Valóságot csak olyan formában tudták megérteni,  amely az ego nyelvén érthető volt . Ebből következik,  hogy minden , még az istenkép is emberszerűvé,  emberközpontúva vált. A hit,  a vallás az ego jelképe lett, amelyet minden egyéniség és minden politikai nagyhatalom a saját egójának ,  a saját érdekeinek megfelelően értelmezett és értelmez manapság is....Tehát az egó törekedett a kiteljesedésre és megismerésre....A.J.C.

Az egoizmus : mások leigázása,  irányítása,  lekicsinylése, sárba tiprása.
A.J.C.

( Gyakran éreztem ,  h. D.ezt teszi velem,  mikor nem hiszi a szavaim igazát...a tényszerű igazságot...,  amikor kevesebbnek állít be önmagamnál...,  amikor rosszat feltetélez rólam. Ez tehát az egoizmus játszmája?)

Egy vallásnak csak akkor van létjogosultsága,  ha a külső megnyilvánulása által az emberekben felébreszti eredendő lényüket . A tudat,  a Belső Én valóságát kell kifejezze,  ez pedig a végtelen szabadság.

A hitetlenség ugyanúgy korlátoz,  mint a fanatikust a vallása,  közben a valódi cél a tudat eredendő képességeinek egótlan megélése volna... ( lásd Szent Ferenc ) A.J. Christian nyomán...

Hol hasznos számomra a "vallás", mi az,  amit már gyerekként észrevettem ?  Most A.J. Christian tollából megfogalmaztatott: " Aki az istenképének teljesen át tudja magát adni,  az feloldja az egója korlátait! "
Ez volt a cél.
Ezt a lehetőséget hiányolom sokszor a totálisan materialista gondolatrendszerből.

Alapállás

"...tiszta szívvel élni, ez az, amit bölcsek gondolnak, s a bölcsebbek tesznek. Megtartotta születésének tisztaságát, magába vette az anyatej tisztaságát, a rámosolygó arcok tisztaságát, a napét, a levegőét, a vízét, a kenyérét, kedvesének szerelmét, gyermekeiét, isteneiét és a halál tisztaságát. Ha valaki feltenné neki a kérdést, hogy mi az ártatlanság, úgy nézne az emberre, mint egy madár, vagy csillag. Ha a lények így néznének egymásra a földön, nem lenne más, csak tiszta szív. A világ olyan átlátszó, mint az üveg, csak ez az üveg puha és meleg és él, annyira él, hogy kibírhatatlan lenne, ha nem lehetne mosolyogni. Az élet ott, ahol fakad, tiszta és édes pleasure which there is in life itself, gyönyör, amely magában az életben van. Nem elmenni a forrástól annyi, mint szűziesnek lenni. Az etruszkok asszonyaik sírkövére virágot faragtak, se nevet, se mást, se kort, se rangot. Mit mond a sírkő? Aki itt fekszik, virág volt, élni tudta azt, amit a bölcsek csak gondolni."

A kis herceg - részlet

"A kis herceg tehát, amint földet ért, alaposan meglepődött, hogy egy teremtett lelket sem lát. Már-már attól félt, elvétette a bolygót, amikor a homokban megmozdult előtte egy holdszínű gyűrű.

     - Jó éjszakát! - mondta a kis herceg, csak úgy találomra.
     - Jó éjszakát! - felelte a kígyó.
     - Melyik bolygóra estem? - kérdezte a kis herceg.
     - A Földre, Afrikában - felelte a kígyó.
     - Ó... Hát senki sincs a Földön?
     - Ez itt a sivatag. A sivatagban nincs senki. De a Föld nagy - mondta a kígyó.
     A kis herceg leült egy kőre, és szemét az égre emelte.
     - Nem tudom - mondta -, nem azért vannak-e kivilágítva a csillagok, hogy egy napon mindenki megtalálhassa a magáét. Nézd csak, az ott az én bolygóm. Éppen fölöttünk... De milyen messze van!
     - Szép csillag - mondta a kígyó. - Mit keresel itt?
     - Nézeteltérésem támadt egy virággal - mondta a kis herceg.
     - Hajaj! - mondta a kígyó.
     És sokáig hallgattak.
     - Hol vannak az emberek? - kérdezte később a kis herceg. - Itt a sivatagban olyan egyedül van az ember.
     - Nincs kevésbé egyedül az emberek közt sem - mondta a kígyó.
     A kis herceg hosszasan szemügyre vette.
     - Furcsa jószág vagy, vékony, mint az ujjam...
     - De bármilyen király ujjánál hatalmasabb - mondta a kígyó.
     A kis herceg elmosolyodott.
     - Nem mondhatnám, hogy nagyon hatalmas vagy, hiszen még lábad sincs... utazni se tudsz.
     - De nincs az a hajó, amelyik messzebbre bírna vinni, mint én - mondta a kígyó.
     Azzal, mint egy aranypánt, a kis herceg bokájára tekeredett.
     - Akit én megérintek, azt visszaadom a földnek, ahonnét származik - mondta. - Te azonban tiszta vagy, és egy csillagról jöttél.
     A kis herceg nem felelt.
     - Olyan gyönge vagy ezen a gránit Földön, hogy megesik rajtad a szívem. Ha egy szép napon majd nagyon visszavágyol a bolygódra, segíthetek rajtad. Mert én...
     - Ó! - mondta a kis herceg. - Értem, nagyon is értem. De miért beszélsz mindig rejtélyekben?
     - Valamennyit megfejtem - mondta a kígyó.
     És hallgattak utána tovább.
  

Az "útjelző" - utat keresek

"- Hát te kicsoda vagy? -kérdezte halkan. - Szép, hogy legalább te meglátogatsz, teknősbéka. Mit akarsz tőlem?
Momo nem tudta eldonteni, hogy korábban nem vette észre, vagy valóban abban a pillanatban vált láthatóvá. Mindenesetre a teknősbéka hátán halványan világító betük jelentek meg:
- GYERE VELEM!
A kislány ámulva egyenesedett fel:
- Nekem szóltál?
A teknősbéka közben már el is indult, néhány lépés után megállt és visszanézett a gyermekre.
- Valóban rám gondolt! -mormolta Momo. Fölállt és elindult az állat után. _Eredj csak ! - szólt halkan - Megyek utánad.
S lépést lépésre aprózva ment a teknősbéka nyomában. Az lassan , nagyon lassan kivezette őt a romok közül, majd a nagy város felé vette útját.
....
- Kassiopeia kicsit a jövőbe is lát - magyarázta Hora mester. - Nem nagyon, de úgy félórával előre meglátja a jövőt.
-PONTOSAN FÉL ÓRÁVAL ! -jelent meg a válasz a páncélon.(...)
-Jaj, de jó! - szólt ámulva Momo. - S ha előre tudja, hogy itt meg itt előre találkoznék a szürke urakkal, akkor egyszerűen másfelé megy?
- Nem - felelt Hora mester -, ennyire sajnos nem egyszerű dolog ez. Azon, amit előre meglát  változtatni nem tud, hiszen csak azt tudja , mi következik. Ha tehát tudná, itt meg itt szürke urakkal találkozik, akkor találkoznék is velük. Nem tehetne ellene semmit.
- Nem értem - mondta csalódottan Momo -, akkor mit ér, hogy tudja előre?
- Néha azért mégis ér valamit - válaszolta Hora mester-, a te esetedben például tudta, hogy ezen meg ezen az úton nem találkozik a szürke urakkal. Ez mégiscsak ér valamit , vagy nem?"

Michael Ende : Momo

Annyi mindennek van humora körülöttem.
Most pl. gyönyörű kutya királynőnket várja egész falka a réten. Ha kiengedem a tágas udvarunkról a tagas mezőre, biztosítva van a gyermekáldás.
Kordában tartjuk az ösztönt.

"...fel kell ismerned, az embernek nem lelke van,  hanem az ember maga a lélek..."
A.J. Christian

Benyomások rólad..

Víz színén 

csillog a papírcsónak árnyék

virágok taván

Nézlek: visz a szél

rebbensz, lángolsz a fényben 

mint gyors tűzbogár

Fejed kapkodod,

szépségek varázsa von:

finom, mohó lény

szárnyad lebben ott:

vonzásba mártózott épp

sóvárgó érzék

Látom táncodat:

marionetten fényszál,

szép földi bábu

Sírok és fájok,

összeborult szívvel, nézd,

fordulok feléd

Nem férek el a

férfiban a rétszínűben:

kivé szeretne?

Eső szemezget.

Fehér. Titka a szivárvány,

füveken felragyog

...Az általanos tévhit, hogy a szenvedés nemesíti a lelket: a hosszantartó fájdalmak felörlik a boldogságért létező tudatot.
A.J.Christian

Útban az Élet Vizéhez...

(Michael Ende : Végtelen történet... Részlet az Újuóla asszony és az Élet vize című fejezetekből)

"Esténként gyakorta hosszan elbeszélgettek. Barnabás sorra elmesélte fantáziabeli élményeit, Perelint és Szörszörényt, Xaidát és Atráskót, akit oly súlyosan megsebesített...
– Mindent rosszul csináltam – mondta –, mindent félreértettem. Holdgyermektől annyi mindent kaptam, és csak bajt okoztam magamnak és Fantáziának.
Ujuóla asszony hosszasan nézte őt.
– Nem – válaszolta –, nem hiszem. Te a kívánságok útját jártad, s ez soha nem egyenes. Nagy kerülő utat tettél meg, de az a te utad volt. És tudod, miért? Azok közé tartozol, akik csak akkor térhetnek vissza, ha megtalálják a forrást, melyből az Élet Vize fakad. És ez Fantázia legtitkosabb helye. Nem egyszerű az út odáig.
Majd kis hallgatás után ezt fűzte hozzá:
– Minden út, amely oda visz, végül is az egyetlen helyes út.
Barnabást ekkor elfogta a sírás. Maga sem tudta, miért. Úgy érezte, mintha a szívében kioldódott volna egy csomó és könnyekben folyna szét. Csak zokogott, zokogott és nem tudta abbahagyni. Ujuóla asszony az ölébe vette és szelíden simogatta, ő pedig a mellén nyíló virágokba temette az arcát és sírt, míg csak elege nem lett, és bele nem fáradt.
Ezen az estén nem beszélgettek többet.
Barnabásnak csak a következő napon nyílt alkalma, hogy kereséséről újból szót ejtsen:
– Meg tudod mondani, hol találhatom meg az Élet Vizét?
– Fantázia határán – mondta Ujuóla asszony.
– De Fantáziának nincs határa – felelte a fiú.
– De igen, csakhogy nem kívül van, hanem belül. Ott, ahonnan a Kislány Királynő összes hatalmát meríti, és ahová ő maga mégsem juthat el.
– És ezt kellene megtalálnom? – kérdezte Barnabás szomorúan –, nincs már túl késő hozzá?
– Csak egyetlen kívánsággal találhatsz oda: az utolsóval.
Barnabás megijedt.
– Ujuóla néni, minden kívánságommal, amit AURIN teljesített, elfelejtettem valamit. Ezzel is így lesz?
Az asszony lassan bólintott.
– De egyáltalán nem veszem észre!
– Hát a többi alkalommal észrevetted? Amit elfelejtettél, arról már nem tudhatsz.
– És ezúttal mit felejtek el?
– Majd megmondom, ha itt a kellő pillanat. Különben az eszedben tartanád.
– Úgy kell lennie, hogy mindent elveszítsek?
– Semmi sem vész el – mondta az asszony –, minden átalakul.
– De akkor – mondta Barnabás nyugtalanul – talán sietnem kellene. Nem volna szabad itt maradnom.
Ujuóla megsimogatta a fiú haját.
– Ne aggodalmaskodj. Addig tart, amíg tart. Amikor az utolsó kívánság felébred benned, akkor tudni fogod és én is.
Ettől a naptól kezdve valami valóban változásnak indult, noha Barnabás maga még semmit sem vett észre belőle. A Változ-lak átalakító ereje megtette hatását. Ám ahogyan minden igazi változás, ez is csendben és lassan ment végbe, mint a palánta növekedése.

Repültek a napok a Változ-lakban, és még mindig tartott a nyár. Barnabás továbbra is élvezte, hogy Ujuóla asszony úgy kényezteti, mint egy gyermeket. Gyümölcsei is éppúgy ízlettek neki, mint kezdetben, de mohó éhsége lassanként csillapodott, kevesebbet evett belőlük. És Ujuóla észrevette ezt, anélkül hogy egy szó is esett volna róla. Barnabás pedig lassan kezdett betelni az asszony gondoskodásával és gyengédségével. És amilyen mértékben csökkent erre vonatkozó igénye, úgy nőtt benne egy egészen másfajta vágy, olyan sóvárgás, amit még soha nem érzett, és ami minden tekintetben különbözött valamennyi eddigi kívánságától: a vágy, hogy ő maga is tudjon szeretni. Csodálkozva és szomorúan ébredt rá, hogy erre nem képes. Ám egyre erősebben kívánta. (...)"

" Atráskó kézen fogva vezette át Barnabást ezen az iszonyatos kapun a forráshoz, amely most teljes nagyságában és pompájában tárult elébük. Fuhur követte őket. És mialatt haladtak, Barnabásról minden lépéssel lefoszlott egy-egy csodálatos fantáziai adomány. A szép, erős és félelmet nem ismerő hősből megint az alacsony növésű, kövér és félénk kisfiú lett. Még ruhája is, mely Yor Tárnódjában szinte cafatokká rongyolódott, eltűnt róla és végérvényesen semmivé vált. Így állt ott teljesen meztelenül a nagy aranykörben, melynek közepén az Élet Vize szökött fel olyan magasra, mint egy fa – csupa kristályból.
Ebben az utolsó pillanatban, amikor már nem volt birtokában egyetlen fantáziai adománynak sem, de a saját világára vonatkozó emlékeit és önmagát még nem kapta vissza, a tökéletes bizonytalanságnak olyan állapotát élte át, amelyben nem tudta, melyik világhoz tartozik és létezik-e egyáltalán.
Ám ekkor fogta magát és beugrott a kristálytiszta vízbe, meghempergett benne, prüszkölt és fröcskölt és száját kitárta a szikrázó cseppek zuhatagának. Ivott és ivott, míg szomja nem csillapult. És öröm töltötte el tetőtől talpig, az élet öröme és annak az öröme, hogy ő önmaga. Mert most ébredt tudatára megint, hogy ki ő és hova tartozik. Újjászületett. És a legszebb az volt, hogy most éppen az akart lenni, aki. Ha az összes létező lehetőség közül csak egyet választhatott volna, nem választott volna mást. Mert már tudta: a világ az öröm ezer meg ezer formáját kínálja, de ezek alapjában véve mind egyet jelentenek, a szeretni tudás örömét. A kettő egy és ugyanaz.
Sokkal később, mikor Barnabás már rég visszatért az emberi világba és felnőtt lett, majd végül megöregedett, akkor sem hagyta el soha ez az öröm. Életének legnehezebb szakaszaiban is megőrizte szívének vidámságát, amitől mosolyogni tudott és amivel másokat is meg tudott vigasztalni.(...)"

Előre

Ma valaki azzal a tanáccsal látott el a buszon, miközben szaladt mellettünk az Erdő, hogy semmit ne bánjak. Minden meghozott döntés értékes tapasztalathoz juttat.
Szomorúságom tehát nem a megbánásé, hanem egy emberi lehetőség felett a búcsúé. Van mit megköszönjek, és van mitől meneküljek.