Matematika

Ma megoldottam egy hasonlóságról szóló hetedikes matematikafeladatot Zsófival. Nagyon büszke vagyok magamra. Zsófi tudta a tételeket, én pedig erősen és következetesen tudtam figyelni, és haláltmegvető bátorsággal beleereszkedtem és végiggondoltam a feladatot . Így megvilágosodtunk, pedig a hasonlóságról már fogalmam sincs, azt hittem teljesen kitörlődött minden a fejemből. De megmaradt mégis a matematikai gondolkodás valamiféle eszenciája..

Olyan volt mintha rejtett tehetségemet fedeztem volna fel, és számomra is meglepetésszerűen megszóllalt volna a kezemben a hegedű.

Zsófi pedig matematikaversenyen vett részt ezután. Nagyon nehéz tételeket kapott, sokat dolgozott és a végére elfáradt, teljesen kikapcsolt a megoldókészsége. De felébredt benne az improvizációskészség, így ügyesen tippelt.
Hát ehhez is bátorság kell, mint az életben mindenhez. Nem adta fel, a ráérzésnek is esélyt adott! :)

Fa, tűz és füst

Füstre  ébredt a legényke, mert begyújtottam. És meditációs téma lett számára. Úgy tesz mintha felvilágosítana, de közben inkább csak hangosan gondolkodik.
-Tudod, hogy a fa és tűz a füst apukája és anyukája. És meghalnak, ha elégetik egymást.

Hát ez sorsszerű!

-De addig is meleget adnak! -mondom.

Zoltánka - Márkus és a születésnap

-De szeretném ezt a kis gekkót! (apró kézzelvarrott állatka) - sóhajt Márkus.
-Anya , megajándékozhatom Márkust egy születésnapi ajándékkal? -kérdezi Zoltánka (két hónap múlva lesz ez a születésnap.)
-Én nem mondtam, hogy nekem add, csak hogy elfogadnám!
-Én neked adnám, mert úgyis lesz születésnapod! Te is megajándékozhatsz majd a születésnapomon! -így győzi meg Zoltánka, ajándékoz és örvend, hogy adhat és érveket keres, hogy elfogadják. Micsoda energiabevetés. Ajándékszor ajándék!
Ötévesen az év legszebb napja a születésnap, így most ma is az lett. :)

Felnőtt gesztusok egy ötéveskétől:
-Tudom, hogy még sok dolgod van, de már ideje sétálni!

Színesben

Arról beszélgettünk ma reggel, hogy ki kihez hasonlít.
Felvilágosítjuk egymást (én, hogy megerősítsem őt abban, amit magában hordoz, ő mert utánoz, szeret és elfogult )
- Van benned valami plusz, amit apától kaptál, és ezért lettél fiú.
- Benned is van valami plusz és ezért vagy lány.

Szomorú vagy Anya?

Ez Zoltánka farsangi fotója.
-Szomorú vagy, anya? -ezt kérdezi tőlem. S ilyenkor azonnal feltámad a játékos énem, aki átrepül a szomorúságokon.
-Hát nem látod: az egyik szemem sír a másik nevet?
-Melyik szemed nevet?
-A jobb!
Így aztán már látja is. 

Csapdában

Nyafog a játéka után.
-Ejnye, Zoltánka, csodálkozom, miért adtad oda a kék nindzsádat Petinek, amikor annyira vágytál rá?
-Mert ő is vágyott rá!

Hát így vagyunk néha. Csapdában.

Délelőtti mosolyfakasztó megállapítás, miközben segítek neki valami összerakásában :
-Tudom, az anyáknak is nehéz!

Fiúk

- Anya, engedd meg , hogy megverjem Zoltánkát legalább a hatodik születésnapján!-mérgelődik Péter.
-Akkor nem hívlak meg a szülinapomra! - morgolódik Zoltánka.

Mese a Kerek Domb Óriásáról

A legújabb mesém a Kerek Dombról és Zoltánkáról szól hozzá hasonló gyerekeknek és hozzám hasonló felnőtteknek , és persze mindenkinek szeretettel!
Zoltánka beteg, ahogy ő fogalmaz: lehet, hogy "himlő-járatban" (járványban) van.

"Mese, mese, móka" : a Kerek Dombról és az Óriásról...

 
Másztál-e meg már magas dombokat? Magas hegyeket?
Az a kisfiú , akiről mesélek, gyakran megmászott egy magas Kerek Dombot, és bizony nem volt könnyű dolga. Amíg meg nem tudta a domb titkát, amit kevesen ismernek, addig bizony folyton nyafogott, hogy fáj a lába, elfáradt, ölben akar menni..., nem bírja! Anya pedig megsajnálta és úgy döntött, hogy elmeséli a domb varázslatának történetét, hátha ez megkönnyíti a felfele vezető utat. Mert valamikor Kolozsvár környékén óriások éltek. És a Kerek Domb alatt is egy kisebb óriás alszik...Lenn az alján , a lábújjánál még nem is gondolná az ember, de fent a feje búbján ha meghallgatod a szelet, olyan mintha egy hatalmas lélegzés lenne.
Ez az óriás, akiről mesélek egy játékos óriás fiú volt, még nem éppen felnőtt , abban az időben, mikor még a fák is a felhők fölé értek és jó sokat kellett szaladnia a mókusnak míg a tetejükbe ért.
Sok óriás élt akkoriban itt, egész királyságuk volt. A föld még fiatal volt, ezerféle állat élt rajta, és egyetlen szigorú törvénye volt ennek az óriásországnak, ahol a hatalmas erejűek éltek. Senkit sem volt szabad bántani. Elképzelheted milyen nehéz volt betartani, hiszen karjaikban, lábukban, hangjukban még pillantásukban is hatalmas erő lakozott. Ha megszóllalt egy óriás nagyon vigyáznia kellett, hogy kicsit csendesebben szóljon különben szélviharnak és mennydörgésnek hallották a körülötte élő kicsik , az emberek és az állatok. Milyen nehéz dolga volt annak az óriásnak, aki szépen tudott énekelni, de a kicsikre való tekintettel, hogy azok meg ne süketüljenek, csak nagyon finoman szabadott hangot kiadnia. De az óriások olyan jószívűek voltak, hogy megtanultak nagyon finoman szólni és énekelni. És a kicsi ember ilyenkor csak annyit hallott mintha az ég vagy a szél énekelne valami csodálatos visszhangos hangon. És megtanultak nagyon finoman lépni, még egy hangyácskát sem tapostak el nemhogy embert vagy állatot. Úgy jártak keltek ezek a mi óriásaink kecsesen és finoman, és az emberek csak nagyon ritkán vették észre őket.. Óriás erejükkel ide-oda várkastélyt emeltek , betáncolták a világot, esőfelhőket küldtek oda ahol esőre volt szükség, elseperték a felhőket onnan ahol napsütésre volt szükség. Nagyon vigyáztak az egész világra.
Hanem született egy óriás fiú , akiről lepergett a tanítás. Semmi kedve nem volt az egyetlen törvényt betartani. Érezte, hogy óriás ereje van, nagyot kacagott, kiáltozott, élvezte a saját hangját, mert ettől körülötte az emberek falvaiban földrengés támad. (Megfigyelheted, hogy ha te óriásit kiáltasz, akkor is befogják a fülüket az emberek, de ez sokkal rosszabb volt).
Sohasem nézte meg hová lép ez a fiú, nem figyelt sem emberre , sem állatra, sem növényre, pedig azok is ott éltek mellette finom erejükkel. Ha féktelen kedve volt ide-oda dobálta a felhőket,mint a labdát, mindent összezavart. És ha megjelent a látóhatáron, ember, állat menekült. Csak szegény növények nem tudtak elmenni, mikor hatalmas lábaival rájuk taposott. Ha túl nagy erejét valaki így elereszti, akkor bizony nagy bajt okozhat. Így történt aztán , hogy szertelen dalolászás közepette a nádasok széléhez ért az óriás fiú. Mivel sok forrás van a Kerek Domb alatt, ma is láthatsz itt-ott rajta vízivó nádasokat, amik réges-régen sokkal nagyobbak voltak.
Ennek a nádrengetegnek a közepén éldegélt a bűvös-bájos nádi boszorkány. Az óriás fiú hogy hogynem éppen magasraemelte a lábát és egyenesen a nádrengeteg közepébe taposott a nádi boszorka kunyhójára. Megmérgelődött a boszorkány, fekete hajának minden szála az égnek állt és varázsolni kezdett:
-Ha nem tudtad jóra használni az erődet, óriások fia, legyen átkozott minden óriás, aludjon el ültében és álltában, mozogni ne tudjon!
Így történt, hogy megállt az élet Óriásországban. Mindenki elaludt ott ahol volt. Belepte őket a föld, a fű, az erdő. Később falvak és városok épültek rájuk. És az emberek elfelejtették az óriások birodalmát.
De te ha felérsz egy hegytetőre, hallhatod milyen különös hangja van a szélnek, az erdőkben is hallani néha, vagy a csillagos ég alatt este mintha messziről, nagyon messziről egy óriás dalolna, lehet hogy álmában énekel.
Ezért vigyázz te is, hiszen óriás vagy egy hangya számára. Vigyázz és élj okosan az erőddel!
A kisfiú, aki a Kerekdombon lakik már tudja kire gondoljon, ha elfáradnak dombmászás közben a lábai. Ő is egyre erősebb, edzettebb, és egyre okosabb lesz.

Bak Sára illusztrácija

Világnézet

Nagyon nehezen másszuk meg a Kerekdombot az óvodából hazafelé. Ilyenkor kell a mese. El is képzeljük , hogy egy alvó óriás pocakján lépkedünk éppen. De Zoltánka realista:
-Te azt hiszed, hogy mesében élünk?
-Miért, te nem hiszed?
-Ha mesében élünk, ki mozgat minket? -ez bizony bábosnak való kérdés és bábosfióka-perspektíva.
-Hát a jó isten...
-Tudd meg, hogy mi a jó isten gyermekei vagyunk, csak elszakadtunk tőle, és lejöttünk ide szerencsét próbálni! Nem mesében élünk!

Mire Zoltánka kifejtette határozott, felvilágosító célzatú véleményét a dolgok állásáról már el is értük az Óriás feje búbját. 
Innen már csak lefele vezet út. Haza érkeztünk.

Megállapítottuk, h. az apukája jégcsaporrú januárban született.
- Èn pedig úgy születtem, h. lezuhant a földre egy napsugár.  - így azonosította be magát Zoltánka.

Árnyalat

Vásárolunk Zoltánkával és elhagyjuk a Zsófinak vett hatalmas rajztömböt. Szaladunk vissza a piacra, és le a földalatti üzletbe. MEGTALÁLJUK!
- Kicsit okosak vagyunk! - vonja le a következtetést Zoltánka. (És valóban, ha nem is nagyon, kicsit mégis..

Párbeszéd gyerekek között:

-Megtanítasz, Péti, kesztyűbe dudálni?
-Nem tudlak megtanítani.
-Kár!, Márkus apukája tudja, de nem mutatta meg!
(Érzékeltem mögötte a gyermek kívácsiságát, és a felnőtt játékosságát is, ahogy bevezet egy titokzatos fogalmat..., játszik a nyelvvel...és a gyerekkel, és talán egy helyzettel is, ahol a "kesztyűbedudálás" megtörténhetne, de játék lesz belőle...)

Pazarlás

Már olvad a hó. Délután háromszor át kell öltöztetni minden egyes hancúrozó gyereket.
-Anya, ez pazarlás! - mondja Zoltánka. - Én a vizesben megyek ki!

Határozott anyakirálynői tekintélyemet teljesen be kell vetnem ezzel a "józan" gyermeki racionalitásal szemben. Zoltánka ezzel született.

Ezt tanulta egy számára kedves embertől:
- Én nem viszek játékot a fürdőkádba, inkább unatkozok, mert akkor sokkal jobb terveim születnek.

Zoltánka fogas kérdése :
- Isten megszületett vagy csak úgy felbukkant a semmiből?

Ötéves bölcs

- Tudod, az embernek sok fájdalmat túl kell élnie! - mondja az ötéveske bölcs, mert kicsit kényelmetlenül utazunk. S a diszkomfort miatt, gyorsan megnézi lázas-e, és én lázas vagyok-e. De nem vagyunk lázasak, csak ki kell bírnunk egy hosszabbacska utat, mert idén vándorok vagyunk. És ennek is megvan a szépsége. Úgyhogy rájön, hogy a szaladó dombokat is jó figyelni az ölemből...szépen süt a nap a Meszes felett.

Fedőnevek

A hátam mögött igaz harcos kalandok zajlanak, mert kalandosak és harcosak a mindennapok, ha legalább két kisfia van az embernek.
Zoltánka még nem ért teljesen a fedőnevekhez, ezért rákérdez:
-Téged, hogy hívnak? Sötét Fej?
-Nem, Láthatatlan Lámpás! - veti oda szűkszavúan, készültségtől feszülten Péter.

(Micsoda jelkép és paradoxon!)

Rengeteg kérdése van, hiszen öt éves:
-Amikor nem volt ember, akkor volt isten?
- Jézusnak az anyja, vagy az apja adta a nevét?
-Mi az, ami a Naptól jön , olyan mint egy pici buborék és benne fényesség? (tetten ért fény)...

Angyaljárás

 Ma ananászt reggelizünk. Az óvodában tegnap járt az Angyal, és ilyen különleges gyümölccsel lepett meg.
-Nagyon finom! -mondja Zsófi.
-Mert az Angyal kertjéből jön! - magyarázta Zoltánka. És felidéztem, milyen különlegesnek érezte a másik világból érkező gyümölcsöket régen a bennem élő kisgyerek.

Aranymondások

Zoltánka tájékozódik az irodalom világában, de még ötéves szinten fogalmaz:
- Anya, léteztek olyan emberek, akiket úgy hívtak, hogy Kányádi Sándor?
(Ami egyedi módon létezik, az általánosan is.)

És kísérletezik a valahonnan hallott kifejezésekkel:
-Boti az agyamra megy! De mit jelent az , hogy "az agyamra megy"?

Edó és Zoltánka (hallgatózom)

-Léteznek sárkányok?-kérdezte nagyon komolyan a kicsi. -Mert én azt hiszem léteztek, mielőtt az emberek a Földre jöttek. De aztán elpusztultak.
-Nem pusztultak el! -mondta Edó szintén komolyan és határozottan.
Zoltánka csodálkozik és felébred benne a remény.
-Azt hiszem vannak még kicsi, de nagyon erős sárkányok, és tüzet fújnak.
-Persze! -szövi tovább Edó a sárkányok természetéről. -Felgyullad bennük a tűz, muszáj tüzet fújniuk..., tűzbe borul a sárkány, ahogy te szeretetbe, amikor anya megölel.
Így én is megértettem valamit a "sárkányság" lényegéből.

Mikulás

 Dec.4
Ma járt a Mikulás az óvodában.
Zoltánka:
-Zsófival is megkóstoltatom ezt az égből jött almát!

Alaposan összeszidtam, mert sokadjára szaladt ki mezitláb a cicákhoz. Nem vett komolyan, így szükségét éreztem éreztetni, hogy a szavaknak súlya van.
Nagyon megbántódott. Majdnem sírt. Megsajnáltam! Miközben tiszta harisnyát kerestem így beszélt a cicájához:
- Köszi szépen, Gombóc, ezt jól megcsináltad! Miért kellett olyan messzire futni? - és komolyan haragszik ő is.
Nekem egy szempillantás alatt elmúlt. De persze el kellett magyarázni, hogy mi történik, ha mezitláb jár kint ősz végén...Leszögeztük a törvényt. Felöltöztünk annak rendje s módja szerint, aztán megegyeztünk: én megbocsájtok neki, ő pedig a cicának.
A békekötési rituálét biztos ismeritek. Kézfogás, és közben a következő mágikus szöveg hangzik el:
-Béke, béke, barátság! Összeveszni szamárság!

Most újra cicalesen van kint az udvaron.

Hull a hó a Kerekdombon

Reggel még esett az eső, de Petike hó illatát érezte a levegőben iskolába menet. Én nem hittem neki. Mire Zoltánka felébredt már sűrű pelyhekben hull a hó.
- Ez még nem hótakaró, hanem hólepedő! - határozza meg mennyiség alapján a minőséget.  

Finom megkülönböztetés...

Okos kicsi Péter finom megkülönböztetésekre képes, noha írni olvasni nemigen szeret még.
- Hogy tudsz ilyen sokat írni? -kérdezi, mert neki nem éppen ez az erőssége.
-Úgy hogy minden leírt betű öröm, észre sem veszem mennyit írok.
-Hát megértem!
-Megérted?
-Igen, örülök, hogy öröm, ha nem is érzek együtt!

Hazafele a buszon

- Anya, szerinted egy isten van vagy több isten? Mert szerintem ahány ember annyi isten! és Jézus a legnagyobb isten!

Kétértelműség

-Anya, én egy kényelmes ember vagyok! - jelenti ki Zoltánka.
Ölembe vettem a cicát és már el is kezdett dorombolni.

Falfirka

-Nem fogsz örülni neki! -így próbál felkészíteni, - de lerajzoltalak a falra!
Összel meszeltünk, most valóban nem tudom, hogy nevessek vagy sírjak, igyhát megbeszéljük, hogy bármikor kaphat papírt erre a célra. De egészen ügyes ez az ötéveske, és legalább derűsnek ábrázolt.
Így sikerültem:

Fáj

Zoltankara raszoltam. Nagyon megsertodott.
- Tudod hogy faj? Bennem az istenem faj!

Mindent átfogó kérdések:

-Át tud változni Isten dinnyévé?- kérdezi Zoltánka , látom, hogy ezt a társítást nagyon távolinak érzi.
-Igen!
-Tejbegrízzé?
-Persze!
-Emberi szívvé?
-Emberi szívvé is!
-És önmagává?

Hát ez fogas kérdés! Itt már teológia születik Istenről, aki a világban mindenen keresztül megmutatkozik, de megmutatkozhat-e önvalóként? vagy az igaz-e, hogy kivonta magát a világból, és akkor nem lehet tejbegríz sem, és emberi szív sem, de lehet valami hatalmas Más?! Zoltánka gondolkodik, mert rá akar jönni ki is Ő.

Idő :)

- Hogy hívják ezt a napot?
-Szombatnak hívják!
-Dehát ez ezerszer eljött már hozzánk!

Zoltánka önkritikája:

-Folyton megsértődősnek érzem magam! Lehet, hogy most is meg fogok sértődni!
Közben gyémántokat rajzol.

Bolond Gonosz

Zoltánka harcol a hátam mögött, közben beavat:
-Tudtad, hogy olyan bolond a Gonosz, hogy még, akit szeret azt is legyőzi?!
Akit szeretünk, azt nem kell legyőznünk!

Álomszuszék betegség

Sötét esős idő van, de tegnap délben egyetlen valószínűtlen pillanatra kisütött a Nap.
Zoltánkának "álomszuszék" betegsége volt (ez az ő diagnózisa). Magától ment aludni délután. Éjszakára belázasodott.
Úgyhogy begyújtottunk, nemcsak a "mesekályhába".

Készségesség

Pétike ezzel készségességgel szokott levenni a lábamról, ha éppen gondjaim miatt zord és kategórikus vagyok, mint egy kőszikla:
- Igenis, anyakapitány!

Egyenlőség. 
Három napja nem találkoztak, ezért fontos dolgokat kell megbeszélni.
Zoltánka (elismerően, de azért önérzetesen) : - Az embereknél a lányok szebbek, de az állatoknál a fiúk! Például a dínóknál is a fiúk a szebbek.

Janka (igazi kislány a szépek népéből szeretné megerősítve hallani a tényeket) : - De az embereknél a lányok!?!
Zoltánka (elismerően, egy ötéves minden tapasztalatának a súlyával): - Igen!

Mesék hatása alatt:
Ma reggel a fáinkkal ismerkedünk.
-Én nagyon szeretem a fákat! A fák is szeretnek engem. - mondja Zoltánka.
- Ha mesélsz nekik, felismernek.
-Megsimogattam a fát és azt mondtam neki: szia!
Fel szabad mászni rájuk?
-Miért ne?
-Akkor felmászom az egyik levelükre! -nevet, mert a realitásérzéke csiklandozza, de azért kimegy újra.
Petike is követi, megfigyeli a cseresznyefát, amelyik éppen új hajtásokat engedett a beteg elhalt ágak helyett.
Két ága összenőtt.
-Nahát, ez csoda!

Így aztán a cseresznyefa ma nagy figyelemnek örvendhetett. És ugyanígy a diófa, a birsalmafa, a szilvafa.

Közvetlen hangú ima:
- Tudod, Isten, már ideje, hogy napos idő legyen! - mondta Zoltánka ma.

Zoltánka félrenyelt és a köhögési rohamot így diagnosztizálta:
-A szívemre köhögtem!
Elgondolkodtam azon milyen zavart okoz, ha a szívünkre köhögjük a dolgokat.

A lélekről

- A "lelk" az lathatatlan, en lathato vagyok, nemcsak a lelkem vagyok! -magyarázta nekem.

Nemakart győzelem, vagy amikor a kitűzött célnak köze sincs a háborúhoz, vagy egy győzelem akarásához, de véletlenül megtörténik ez is az is, átvonul rajtunk (Zoltánka aranymondásaiból) :
-Az én hibám, hogy megnyertük a háborút!
-Az hiba?
-Jó hiba!

Helyzetjelentés:
Pétike tornászik, edz, szalad:
-Bennem valahogy feltámadt a Táltos!

Ezt az érzést ismerem valahonnan, amikor egy idő után erőfeszítés nélkül röpít a lendület.
Táltost kívánok mindenkinek!:)

Miközben a napi nagy hancurozás után vándoroltunk le a dombról kenyeret venni és messzire elláttunk:
-Tudod, mi van az Ég végén? Este.

Gyermekszemmel a titkokról, a világűr csodáiról, és főként a vele való kapcsolatunk csodáiról minden felvilágosodni vágyó embernek.
Zoltánka szenvedéllyel:
-Nézd,- mutat egy lyukas kövecskét, - az égből pottyant le egy "metelonit" darab! Nagyon őrizd meg! Mondjam meg miért? Mert nagyon fontos!
Úgy meg kell őrizd mint a szemed fényét! De, anya, azt viccből mondják, hogy "mint a szemed fényét"?
-Nem viccből, a szemére nagyon vigyáz az ember.
-Én már nagyon vágytam egy üstökösre! Te is?
-:)
-Tudtad, hogy az égből eső köveket nagyon nehéz eltörni? nem kőkemény, annál is keményebb. Tudtad, hogy a Hold is egy kő? Egy lyukas kő! És annak adja a Nap a fényét!

Beszélgetés egy ötéves bölccsel (minden gyermekben él egy bölcs megfigyelő):
- Ha el vannak fáradva, könnyen megbántódnak a kislányok! -magyarázom Zoltánkának, mert éppen ez történt.
-A fiúk is! - világosít fel ő.

Barátok között, vagy hogyan hangolhatóak össze fiús és lányos játékok öt-hat évesen.
A sok fiús és harcos játék meglehetősen untatta Jankát.
Zoltánka felmérte a helyzetet és velősen így fogalmazta meg a diagnózist:
-Szerintem te sértegeted magadat!
Ez bizony előfordul belső párbeszédben, ha a másik nem figyel ránk.
És így folytatta pillanatnyilag tehetetlenül:
- Fiús házban fiús játékokat játszanak, lányos házban lányos játékokat!
De kicsi királylány barátnője is bölcsen igyekezett oldani a helyzetet:
-Én tudok fiúsat is és lányosat is játszani.
Így most kompromisszum született minden felnőtt beavatkozás nélkül: szétválasztják Zoltánka fiús és lányosabb játékait, fiús és lányos rajzokat is rajzolnak. Sőt időnként fegyvertelen, de bátor katonák és harcos királylányok is születnek, akik összefognak a mindent elvarázsoló gonosz boszorkány ellen.

Amikor a hasa vezeti

- Mondjam meg, mit szeretek benned? -kérdezte a kisfiú lelkesen.
-Mit?
- A lángost!

(Alapvetően hálás kisgyerek!)

Nyári csendélet

Szilvásgombócot főzünk. Zoltánka pedig segít nekem. A történelemben először ő magvalja a szilvát. Nagyon büszke erre a vitézi tettre, így aztán minden kiszabadított szilvamagot meg kell néznem.

A figyelemről

--Anya, figyelj ide, mert ha nem figyelsz ide, akkor rosszul hallassz!

Szeretlek

Mostanában nagyon szeret.
-Tudod , kit szeretek a legjobban? Téged!
Igaz, hogy minden gyerek a saját apukáját és anyukáját szereti a legjobban? És minden gyereknek az ő anyukája és apukája a legokosabb, nem???
Mindezt csak jóváhagyni lehet. De bevallom a folytatásra,vagyis a következő komolyan felvetett logikai láncszemre nem számítottam:
-Jobban szeretlek mint a szúnyogot!

Zoltánka felvilágosít:
-Minden virágban lakik egy csillag, és minden emberben!
Aki nem hiszi, járjon utána!

Belázasodott. Váratlan nyári torokgyulladás! A mesénkben, amit mondok neki nem változunk kőbálvánnyá, mert nem hallgatunk a csúfolódó hangokra, megszerezzük az életvizét, a szépség fáját és a beszélő madarat

Vallomás

- Szeretlek, jobban szeretlek, mint a legjobb barátomat!, veled szeretek legjobban játszani és fürdeni, mindig csak rád gondolok, veled álmodom, csak nem mondom! - sorolta Zoltánka az esti fürdetés után.smile hangulatjel
Mindennap van két-három aranymondása.
(Pl. Tudod, mi mozgás? -Gyógyszer! Az alvás is az...És a cukorka? Nagyon édes és finom, miért létezik, ha rosszat tesz? Kár, hogy létezik! -így vívódik. )

Ma reggel nagyon beleérző kedvében, miközben belülre kérezkedett a járdán :
- Mi lenne, ha egyszer a gyerekek vigyáznának az anyukákra?
(Csak felvetette a kérdést az érdekesség kedvéért.)

Kísértésben

-Anya, én nem akarok a cukorkára gondolni! Jól akarom?

Pokol

- Rosszat gondoltam, de bocsánatot kértem, a Pokolra kerülök? - veti oda nekem futtában a kérdést. Nézem, micsoda árnyalatokra figyel. (Nem tudom, honnan merült fel benne ez a kérdés, de nagyon szigorú önmagával most négy és fél évesen).
-Nem kerülsz a Pokolra!
-Akkor jó!
Csak ennyit akart tudni.

A boldogságkeresésről

Tegnap este csata volt a főnökség ügyében. Zoltánka nagy dérrel-durral eldöntötte, nem altathatom tovább , menjek ki a szobájából. Ezt katonásan ki is fejezte, majdhogynem kipenderített. De nagy gond lett, mikor tényleg kimentem, kiszolgáltatottnak, elhagyatottnak, és szomorúnak érezte magát.
Félóra múlva egy szomorú kisfiú hívott vissza sírós hangon.
Mondta, hogy lehetek a főnök, csak legyek vele míg elalszik. Nekem elfacsarodott a szívem, dehát mégis csak éreznie kell, hogy van erőm, ez pedig nemcsak helyre teszi, meg is tartja..., egyszerűen csak annyit akartam, hogy rendben működjenek a dolgok, hallgasson a szavamra, időben feküdjünk le. Tehát egyből egy mesébe kezdtem, de ő félbeszakított, nem volt túl még a sértettségén:
- Ne mondj még mesét, elvesztettem a boldogságomat?
-Meg tudlak vígasztalni? -kérdeztem.
-Nem tudsz megvígasztalni, nekem egyedül kell megkeresnem a boldogságomat!
-Szólj, amikor mondhatom a mesét! -kértem, hogy érezze döntési helyzetben magát.
Közben az ablakunkból megnéztük a Holdat, ő egy csillagot is felfedezett.
-Mostmár mondhatod!- sóhajtott fel.
Mese után rám mosolygott, és könnyedén kijelentette:
-Megtaláltam!

Nem mindenkinek tetszik - Zoltánka tapasztalataiból
Azzal fogadott az óvodában a hintán , hogy Adél azt mondta csúnya az arca. Egyből felelevenedett minden gyermekkori bizonytalanságom, és az is, hogy Zoltánka tőlem mást tud saját magáról.
Végül így nyugtattam meg.
- Az embereknek általában a hozzájuk hasonló ember tetszik. Adélnak biztos egészen más a szép mint te vagy. Vagy hasonlítasz Adélhoz?
-Nem hasonlítok, ragyogott fel Zoltánka, -ő mindig összehúzza a szemöldökét! -mutatja is hogyan.
-Akkor neki más a szép!
És csodák csodája megnyugodott a legényke, vidáman hintázott tovább.
Úgy tűnik, nem maradt lassan múló gyermekkori fusztráció az, hogy a kislánynak más a szép. Később Adél is odajött hozzánk a mellettünk levő hintához, megkínáltuk finomsággal és felfedeztük együtt az óvoda egyik legszebb csillagformájú lila virágját.Megfogták egymás kezét , mert így izgalmasabb lengeni. És megbeszéltek néhány fontosabb óvodás kérdést, amihez én nem tudtam hozzászólni.

Zoltánka a farakás tetejéről kiabál:
- Csak egyet szeretnék mondani: szeretlek és éhes vagyok!

Öt évesen a szerelemről

Sok előítélet van benne, mert Péter időnként "szerelmesnek" nevezi, kicsúfolja, amiért Janka a legjobb barátja.
-Anya, te soha ne légy szerelmes!
-Miért?
-Mert én utálom a szerelmeseket, butaságokat csinálnak.
-Milyen butaságokat?
-Nem tudom, én túl kicsi vagyok ehhez!
-De én egy kicsit szerelmes vagyok! - feszítem a húrt, és kíváncsian várom, mit mond:
- Ne légy szerelmes, csak szeresd nagyon!

Ilyen bölcs tanácsot kaptam útban hazafelé az óvodából, miután leszálltunk a buszról, mert nem bírtuk tovább a forgalmi dugót és a hőséget, és hűvös, csendes uccácskákon sétáltunk haza .

Az Életről

- Anya, nekem egy virág az életem? -kérdi Zoltánka.- Mert ezt mondta Janka, aki már mindjárt hat éves.
-Igen. -mosolygok rá. (Úgy érzem nehéz kérdés, ha magyaráznom kell, de nem kell magyaráznom.)
-Neked is?
-Nekem is!

Kapu a világ végén

Hétvégén Zoltánka nagyon akarta , így hát elmentünk újra a Világ Végére, mert ott új Világ kezdődik. Két bokor alkotta rejtett Kapun kellett átmenni, a másik világ őre is egy bokor volt. Meg sem szólalhattunk a Kapu alatt, és lássatok csodát, valóban egy másik Világban találtuk magunkat, volt ott patak, fenyővel borított igazi hegyek, csúcs hátán csúcs, és fűszeres levegő. Hétágra sütött a Nap ebben a másik világban. Virágzott a vad kankalin és bimbózott a kakukkfű, a fordor menta is ott illatozott a lábunk előtt, és még sokféle jó fű és virág, aminek a nevét nem tudom.
A fiúcskák bekenték magunkat iszappal és meztelenül kergették a lányokat, ami egy görög idillre emlékeztetett hirtelen...Megmosakodtak a hideg tisztavizű patakban. S aztán csendben, hogy ki ne vessen egyik Világ sem visszajöttünk a mi Világunkba, Zoltánka nagyon szigorúan örködött a csend fölött.
Csak annyit árulhatok el, hogy ez a titkos kapu Kalotaszentkirály határában van.

Fantázia kellős közepében:
Zoltánka ma este diófa levelet ír és diófa virágból olvas!:)

Zoltánka mondja Péternek:
- Tudtad, hogy minden emberben van egy király vagy egy királynő, egy királyfi vagy egy királylány? Nemcsak istenek vannak bennük!

Halhatatlanság

Zoltánkával egy egész hétig távol voltunk egymástól. Míg legtöbbször nagyon óvatos és aggódó, most igyekezett derűsen bíztatni engem , miközben néztük az eget :
-Ne félj, anya, én azt hiszem mégis van halhatatlanság!

Hancúrozunk

Egyszerű játék:
-Én vagyok a beszélő kutya, te milyen kutya vagy? -írja forgatókönyvet Zoltánka
-Harapós kutya vagyok! - ennek örvend.
Így aztán a táltos kutya és a harapós megbirkóztak, nem tudták legyűrni egymást, csak alaposan megcsiklandozni...

Királynő

Zoltánka:

Sárkányölő vitéznek öltözött:
-Anyaa, te voltál királynő? És akkor voltak sárkányok? Mond hangosan!
És persze, ha visszagondolok, akkor erre az egészre csak Igen-nel felelhetek.

2o14 Peti világgá megy

Petike tegnap úgy döntött elmegy világgá. Láttam, hogy komolyan gondolja, mert teszteli az érzéseimet, az erőmet, s hogy eléggé szeretem-e, hogy visszatartsam, mégha időnként hajmeresztő dolgokkal is teszi próbára a türelmem. És láttam rajta az elhatározást, hogy egyébként hiába is akarnám visszatartani.
Becsomagoltam hát a szalonnát , kenyeret, egy kést (elmagyaráztam, hogyan bánjon vele, és megegyeztünk, hogy lehet az övé.)
- Ez az egyesszámú terv, anya! -mondta kicsit bizonytalanul,- de gondolkodom a kettesen, lehet hogy visszafordulok!
-Rendben!
Mikor látta, hogy nem tartóztatom, megmakacsolta magát!
-Mégis megyek! Döntöttem!- húzta össze a szemöldökét, nagyon komolyak és súlyosak lettek a szavai.
Én közben belülről remegtem, mert tudom, hogy valószínüleg egyszer el fog menni. És azt is ,hogy nem most van az ideje. Jól ráijjesztettem hát!
- Menj csak, Petike, de nagyon vigyázz, mert vannak veszélyes emberek is az úton, akik elrabolhatják az ilyen szép, egészséges kisfiúkat, mint te vagy. Légy résen! Egy gyereknek még nem könnyű megvédeni magát a világban! - közben lelkiismertfurdalásom volt: nem a bizalmát kellene erősítenem?
- Ha felfele indulok a dombon, akkor is találkozhatok ilyen emberekkel?
- Bárhol!
-Anya, lehet, hogy kettes terv lesz érvényes, még meggondolom.
- Döntöttem! -mondta újra súlyosan. -Megyek!

Aztán odabújt hozzám és nevetett:
-Vicceltem anya! Ez volt a hármas terv. Érted maradok!
Én megkönnyebbültem, ő pedig szalonnát s kenyeret falatozott a fürdőszoba semleges területén a saját késével.

Zoltánka repül egy gyönyörű őszi kiránduláson.
-Madár voltam! -mondja.

2o13 szeptember 3o

Zoltánka kérdi a Kerek Dombon fölfelé:
-Hova viszi a sok homokot az a nagy autó?
-Lehet, hogy ház épül a domb tetején.
-Ekkora homokvár-ház?! -nagyon csodálkozik.

2o13 szeptember

Varrnak a fiacskáim.
...mert én is varrok éppen, hejj! hajj!
Új a tapasztalat, Zoltánka a sün jelét kapta az óvodában, én hímezem rá a zsákocskájára.
-Sün vagyok, de madár leszek! Madarat is varrj! - és tényleg Zoltánka először a madarakat vette észre, sokkal élesebb szemmel mint bárki más, amikor nagy sétákra indultunk. Igy a mi sünink feje fölött két kék koronás madár is repül (ő választotta a szinüket, nagyon örvendett nekik ), mellette pedig piros alma, hogy a földi szükségletek se maradjanak figyelmen kívül.

Péter monogrammos zsebkendőt varr Zoltánnak, mert ezt kérte az óvónéni, bár a monogramm nem felismerhető, viszont sok szép szines cérnával varrja körbe (közben dúdolgat: varrok én!, varrok én!:))
Én is monogrammot varrok ezután.
Zoltánka pedig jól összevart egy szövetet, eltörte a tűt, igy a cérna végére végül bogot kötöttünk, és elégedetten befejezte varró pályafutását egyenlőre a mai napra. S közben énekelget ő is.

A bennünket legerősebben motiváló tényező nem a verseny,hanem a közösségi kapcsolatok.
A közösségre való igény annyira erős,hogyha valakitől megvonják-kirekesztik- akkor a szervezetben olyan folyamatok játszódnak le,mint fizikai fájdalom megjelenésekor.
Ugyanez történik,ha senki sem vesz észre,hogy egy kisgyerek megtanult valamit .
Gerald Hüther neurobiológus

Élmények a kisfiammal 2o13 július

Zoltanka megutotte magat.
-Hol van enyem anyam? -sirta.
Aztan bebujt a szoknyam ala, es azt jatszottuk, hogy babam szuletik. Talalgattuk vajon a keze, a laba vagy a feje bujik-e ki elobb. Hatalmas baba keszulodott.
Aztan megszuletett ujra es ujra, legalabb tizszer.

Élmények a kisfiammal 2o13 tavasz

Koprodukció: palántokat kaptunk, én ültetek, Zoltánka friss kerekdombi vízzel öntöz. Engem! (Három forrás van a házunk alatt.)

Tavaszhozó virágok

           Már majdnem Tavasz volt. A nappalok fénye nőtt, és ahogy nőtt a fény úgy lett hosszabb és hosszabb a Nap, az Éjszaka meg egyre rövidebb. De ha egymáshoz mérték magukat  Nappal testvér és Éjszaka báttyó még mindig látni lehetett, hogy az Éjszaka hosszabb egy kicsivel  a Nappal pedig rövidebb. Ezek a testvérek csodálatosan nőnek. A fény és meleg növeszti a Nappalt, a sötétség és hideg pedig az Éjszakát. Nem csoda tehát, ha a gyerekek már annyira várták a fényhozó Tavaszt.

A kisfiú egyik reggel komoly beszélgetésbe kezdett a Hideg Királlyal, a hosszú, hideg és sötét Éjszakák meg a Tél urával.

-Itt a Tavasz ideje, Hideg Király!-mondta Már március van, eljött a tavasz első hónapja, vissza kell húzódnod Hideg Király! Indulj vissza hatalmas fehér országodba a jéghegyek közé. Sok volt már a hó, a dér , a jég, a hideg! Várjuk már a Tavaszt, a meleget, a virágokat és a madarakat! Nem tarthat örökké az Éjszaka! Nézd csak, figyeld meg jól: nőnek már a nappalok! Máshol a helyed!

Hanem a Hideg Király csak irrgett-morgott nagy fehér bajussza alatt,megránditotta fehér szakállát, és mérgesen havazott egy kicsit még.

-Ugyan-ugyan! – dörmögte, és nem lehetett okosan meggyőzni arról, hogy mennie kell. Nagyon ideszokott hozzánk, szivesen fagyasztgatta a földet, az emberek kezét-lábát, el-elgyönyörködött a még mindig, ilyen későn is porzó hóban. Lassan mozdult, mint az igen-igen öreg emberek, aki nehezen lépnek, ha megszerettek valamit.

De a Tavasz titokban mégis itt volt, mert a fény észrevétlenül napról-napra nőtt. Hiába voltak deresek a rétek, a madarak már érezték, hogy közeledik a változás. Délben, amikor a fény a legerősebb olyan csivitelésbe fogtak, hogy az embernek önkéntelenül is a tavasz jutott eszébe.

És nem is beszélve a virágokról.

A hóvirág már hetek óta itt csilingelt a kertben. Egyik nap pedig váratlanul előbukkant a hirtelensárga virágú martilapú. A bátor virág a napra mosolygott és többé el sem tünt.

A kisfiú és a kislány örömmel nézegette, mint rég nem látott barátokat a zsenge virágokat. De féltették is őket, nehogy a morgós Hideg Király ártson nekik.

Aztán egyszer a réten is túl, egy közeli patak mentén újabb finom és különös virág bontotta ki a rügyeit.A barna rügyekből szürkés fehér, puha, csillogó bundácskában megjelent a barka, vagy cicus virág, és a fűzfák olyan diszesek lettek tőle, mintha valaki egy éjszaka gyöngyöt fűzött volna az ágaikra.

(Ez a kedves virág megsimogat, ha hozzáérinted az arcodat.)

A Hideg Király látta már, hogy bizony-bizony mennie kell. 

    Végigsimitott még hosszú palástjával a földünkön. Azt hiszem nagyon megszerette ezt a helyet, de már érezte, hogy lejárt a hógyöngyök ideje.Végig küldte hideg szeleit az ismerős vidéken. Ez még egyszer-kétszer tavasszal is kicsipi az emberek arcát! De mégis felkerekedett.

Egészen biztosan elmenőben van! Ezt onnan tudom, mert kidugta fejét a szines kankalin is, és bontogatja rügyeit egy újabb bátor virág: az aranyeső. Amikor ő is kinyilik, figyeljétek meg jól,  vége a Télnek, és aranyló sárgába öltözik a Tavasz.

Ki vagyok , mi vagyok?

"Béka vagyok leveli,
 ki a fiát neveli".