Az átvarázsolt ország

 Bak Sára illusztrációi

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Veszekedős ország. Hallottatok-e már róla?  Nem csodálom, ha hallottatok róla, hiszen elég sok helyen találkozhattok veszekedő emberekkel, akik onnan származnak és  nem tudnak megnyugodni. De azon sem csodálkoznék, ha nem hallottátok volna hírét, mert bizony régen volt , és  népei azóta egytől egyig szétszóródtak, vagy…. talán átváltoztak...

 Ebben az országban mindenki mindenkivel veszekedett. Akkora volt a hangzavar, hogy alig hallotta az ember a saját szavát. Az emberek olyan idegesek voltak, amilyent csak el tudtok képzelni. Torkuk szakadtából kiabáltak , mindenki mindenkire haragudott. Morrogtak, csúfolódtak, lökdösődtek, piszkálták egymást. Volt, aki azért volt mérges, mert éppen esett az eső, volt, aki azért, mert túl melegen sütött a nap, volt aki azért, mert beszéltek hozzá, volt aki azért, mert meg sem szólították, volt aki azért, mert hozzáértek, volt aki azért, mert senki, de senki meg nem simogatta őt. Volt, aki azért, mert bal lábbal kelt, volt, aki azért, mert jobbal. Volt aki azért, mert túl nagy gazdagságban élt és félt, hogy elveszíti, volt aki azért, mert szegény volt mint a templom egere és csak a betévő falatra tudott gondolni.

És hát kire legyen mérges az ember, ha nem arra, aki a legközelebb áll hozzá. Egymást döngették, hadonásztak, csapkodtak, és olyan mérgesen taposták a földet, hogy az egészen megkeményedett a lábuk alatt , és csak a legszívósabb virágok és füvek tudták kidugni belőle a fejüket. Rögtön vissza is húzták volna, ha tehették volna. A fák is elszaladtak volna, de mivel nem tehették erős gyökereikkel jól megkapaszkodtak a földben, hogy az emberek mérgükben ki ne dönthessék őket. Az állatok pedig elbújtak az erdők legmélyére, hogy semmiképpen ne kerüljenek egy-egy mérges ember lába elé. Erdők- mezők, fák, vizek, állatok könyörögtek, hogy fejezzék már be!

De az emberek rég elfelejtették, hogyan kell rájuk figyelni, meg sem hallották a hangjukat.

A nagy lármát megelégelte aztán a tündérek királynője, az állatok és növények szépséges úrnője, hiszen már madárcsivitelést, és patakcsobogást, sőt a szél zúgását és a mennydörgést is elnyomta a veszkedő emberek hangja . Kihirdette hát országában, hogy  olyan tündér kerestetik, aki meg tudja békíteni az embereket.. Sokáig senki sem jelentkezett..........................................

A tündérek legkisebbike egy kis gyermek  volt. Tudjátok-e, hogy minden állatnak van egy tündér barátja? Ez a kisgyermek a galambok barátja volt, tőlük nyert titokzatos  galamb-erőt…

Ő indult el a veszekedős ország mérges embereihez, hogy békét vigyen közéjük. Egy postagalamb volt a kísérője. Különleges vándorgalamb volt ez, aki a földkerekség minden országát bejárta, és minden országból hazatalált Tündérország szívébe.

Minden házba bekopogtak.Varázslatot bocsájtottak a ház népére, és amerre elmentek egyszerre megváltozott minden. A veszekedős emberek elfelejtették miért is civakodtak fél perccel azelőtt, és csodálkozva néztek egymásra. Mit is, mit is akartak mondani...? És amikor kiürül az ember feje, egyszerre csak elkezdi látni mi is van odakinn. Talán először életükben vették észre egymás arcát, és először hallották meg egymás valódi hangját...

 ( Nektek elárulom, hatalmas titok, hogy az emberek között csak akkor lehet béke, ha látni és hallani kezdik egymást is, de ehhez ki kell törlődjön a fejükből a sok mérges kép, és mérges hang...Hát ilyen varázslatot hajtott végre a kicsi tündér gyermek. A gyermekeknek általában megvan ez a titokzatos képességük.)

A tündér pedig azóta is járja a világot. Megfigyelhetitek, hogy a városokban, ahol nagyon sok ember él a nagy tereken rengeteg galamb összegyül, és talán az a postagalamb kísérte kisgyermek is ott sétálgat közöttük, morzsát szór a madarainak. Azért jött, hogy megbékítse az embereket. És igy is történik. Valahányszor az emberek kis gyermeket látnak megnyugszanak. Megállnak, már nem rohannak, jól figyelnek, sőt talán elgondolkodó szemekkel ők maguk is morzsát szórnak a szelíd galamboknak.