Malacka

Malacka egészen aprócska volt, és izgatottan gondolt a nagynevű Malackákra, akikről valaha hallott. Mert ki ne hallott volna Micimackó Malackájáról, aki a legjobb barát, annyira jó barát, hogy az Elefántfogás nagy kalandjára is meghivást kapott. Vagy ott van Mazsola a zöld kismalac, aki szintén hires a Malackák nagy történelmében, és olyan aprócska volt, hogy elfért Manófalvi Manó tökházában is. Ne is beszéljünk a farkasverő Malackákról, akik a veszélyes fenevad eszén is túljártak, vagy a táltos Malackákról, akik még a Sárkány ellenében is segiteni tudtak kisgazdájuknak.

A mi kismalacunk egy hatalmas udvaron született.Azonnal megmutatkozott, hogy van valami közös közte és a nagyhirű Malackák között , hiszen egészen kicsikének született. Rózsaszinű orrocskáját magasra emelte, és kiváncsian nézett körül a nagy-nagy udvaron. Éltek azon az udvaron tyúkok sokan. Olyan sokan, hogy az ember azt hihette volna, hogy övék az udvar. Utánuk pedig sok apró, malackánál is kisebb csibe totyogott. De éltek itt kacsák, libák, nyulak.

A kisfiú pedig sokat tudott a Malackákról. Amikor a hatalmasra nőtt disznónak a tizenkét malackája megszületett ő is ott volt. Figyelmesen nézte a szopó állatkákat. Tudta, hogy szemfülesnek kell lennie, hogy felismerhesse közöttük a Táltos Malackát.

Ott csüngtek az anyjuk mellén. Mindenik kiválasztott magának egyet, és ahhoz aztán mindig visszatalált, mert a malackák ugyanugy mint a kisgyerekek először anyatejen élnek.

Volt ezek között egy egészen kicsike és gyengécske. Alig fért oda az anyja melléhez, és folyton lehengeredett róla. Teltek múltak a napok, és semmit sem nőtt. Félő volt, hogy éhen hal, ha igy folytatja tovább.

Igy aztán apa gondolt egy merészet, elválasztotta a malackát, bevitte a házba. Egy dobozkában ágyat vetettek neki, és cumis üvegből tehéntejjel etették.

Ez lett a kisfiú feladata. Minden reggel-délben-este ölébe vette a malackát és cumisüvegből megszoptatta. Nevet is adott neki: Táltos lett a neve.

És Táltos Malacka szépen nőddögélt. Igaz soha nem lett akkora, mint a testvérei. Nem is került vissza a disznóólba soha, mert ő és a kisfiú jóbarátok lettek.

Nem tudom, hallottatok-e már ehhez hasonlót. Különös barátság volt az biztos.

Malacka mindenhova elkisérte a kisfiút azon a nyáron. Mellette üldögélt, ha homokozott. Ha játékos kedve volt, az ölébe szökkent, vagy körbeszaladgálta. Lekisérte a kertjük aljában folyó patakhoz is. És mivel a malacok is nagyon szeretnek fürdeni, együtt lubickolt vele.

Csodálkoztak is az emberek, akik csak a disznóólak lakójaként ismerték a malacokat. Mert Táltos malacka egészen más volt felnőtten is mint a többi disznó. Megőrizte vékonyságát és fürgeségét, okos szemeivel ugy nézett , mintha értette volna az emberek szavát. És kisgazdájáért bármire képes volt, még harapni is, ha veszélyben érezte.

Lehetséges, hogy valóban táltos volt?

Egy biztos, ilyen barátságról senki sem hallott azóta sem a környéken.