Anya mesél az orrszarvúról

          Anya magához ölelte törékeny kislányát, aki időnként valódi tündérkislánnyá változott. Perdült, röppent, táncolt, és olyan könnyű volt, hogy jó magasra fel lehetett dobni, ő pedig tárt karokkal ugrott a levegőbe és nevetett.

            Anya magához ölelte erős kisfiát is, aki viszont nem röppent, mert nehéz lett volna a levegőbe dobni. Fára is csak óvatosan mászott nővérkéje után, aki mint a mókusok egy szempillantás alatt fenn volt a diófa ágainak hegyében. Míg a fiucska megvetette erős lábacskáit az alsó ágak biztonságos fészkében. Mégis tetszett neki a hatalmas fa…, és minden, ami nagy, hatalmas, óriás, egetrengető, erős.

-          Afrikáról mesélj, anya! – kiáltott egyszer a kislány, és mint egy gazella   szökkent anya ölébe.

-          Afrikáról mesélj, anya! – visszhangozta nővérkéjét a kisfiú, és mint hős rinocérosz döntötte le anyát és lányát a lábáról.

            - „Messze, messze, Afrikában,/ a Zambézi folyó partján…”- kezdett el anya egy régen hallott mesét…, a nagy vizeken túl hatalmas fűtengereket talál az ember. Szavannának hivják ezt a helyet.

            - És meg lehet hemperegni a fűben? – ragyogott fel a tavaszt alig váró kislány arca.

            -És nagyott lehet szaladni benne…Itt élnek a föld leggyorsabb állatai: a fürge antilopok, kecses gazellák, sebes gepárdok, oroszlánok, tigrisek, leopárdok – sorolta anya, -És itt élnek a legnagyobb, legerősebb állatok is: az elefántok, az  orrszarvúak, vagy rinocéroszok…

            -Erősek? Nagyok? – csodálkozott rá izgatottan a kisfiú.- Szarvat hordanak az orrukon?

            -Eggyet vagy kettőt is olykor. A hatalmas orrszarvú apuka, mint erős páncélos lovag védi az óriási orrszarvú anyukát (orrszarvú tehenet), és az apróbb, de igy is nagy orrszarvú borjat.

            -És veszélyesek, mint a tigris?- kérdezi kicsit ijedt, mégis jóleső borzongással a kisfiú. Kerek szemei eltágulnak.

            - Erősek, de szelidek! Nem bántanak, csak, ha felbosszantják őket.

            - Én nem bosszantom fel őket! – fogadkozik az aprócska fiucska.- Megsimogatom őket! Enni adok nekik! Mit esznek?

            - Füvet esznek a fűtenger lakói, békésen legelnek a keskenyszájú rinocéroszok, és bokrok leveleiből falatoznak a szélesszájú orrszarvúak. Már messziről megérzik a víz illatát, széles folyókból isznak. A hallásuk is nagyszerű.

            - Meghallják, ha kiáltok nekik? – kérdezi a kisfiú, aki máris ismerkedni vágyik.

            - Azt is meghallják, ha suttogsz. Viszont a simogatásodat meg sem éreznék. Olyan vastag a bőrük, hogy semmi meg nem karcolhatja őket.

De hallottatok-e a hires-neves rinocérosz-látásról? Ha nem néz rád, észrevesz. Ha rád néz, elveszit a szeme elől. Gyenge a látása és ez olykor nagyon is bosszantja az erős orrszarvút.

            -Az én szemem erős!-mondja dacosan a legényke, aki eddig csodálta a hatalmas rinocéroszt.

            -Mint a sasé?-kérdi anya.

            -Mint az erős sasé!-válaszol konokan a kisfiú.

            De a levegő madarairól máskor mesél anya. Magához öleli erős fiát és törékeny lányát, miközben arra gondol, hogy mégiscsak csodálatos látás birtokában van az orrszarvú. Mert néha az igazán fontos dolgokat akkor vesszük észre, ha nem nézünk rájuk, hanem hagyjuk felsejleni őket, s csak a szemünk sarkából követjük a titkok áramlását.