Egyszer volt, hol nem volt, a nagy város szélén, a Kerek domb tetején, zsák
utca zsákjában, volt egyszer egy hatalmas ház. Élt ebben egy kisgyermek.
Nagyon kicsike
volt még, éppen beszélni tanult. Jól megnézett magának mindent, amit a házban
és a ház körül látni lehetett. De a hangokra is nagyon figyelt, semmi sem
kerülte el a figyelmét.
Nézte-nézegette a
kiságy játékait, a guruló labdát,az ablakot, és az ablakban a virágokat, az
ablakon túl az udvart, az udvaron túl a rétet.
Sok felfedezni
való dolog volt ebben a nagy kerek világban, ahol anyukája arcát és torony
magas apukáját ismerte a legjobban.
Mindenki nagyon várta, hogy megszólaljon a kisgyermek. Talán ti tudjátok
már, hogy mi volt az az első szó, amit először kimondtatok. Ha nem tudjátok,
kérdezzétek meg anyát, ő biztosan emlékszik rá.
Egy napon ez a
csendes kisgyermek hatalmas állatot pillantott meg a keritésen túl. Földbe
gyökerezett a lába és tágranyilt a szeme
megdöbbenésében. Az óriási állatnak szelid, barna szeme volt, és éppen őt
nézte. Két nagy szarva is volt.
-
Tehén-
mondta mögötte anya, és ölébe vette a kisfiát. És halljatok csodát. A kisfiú
kimondta élete első szavát:
-
Tehén!
A tehén mellé
öreg néni ült le háromlábú székére. Megsimogatta a állat széles hátát, füle
tövét vakargatta. Az pedig szép lassan, szeliden a néni felé forditotta óriás
fejét.
-Csillagnak
hivják!- mondta anyának.-Ha nevet adsz egy tehénnek, több tejet ad!
A kisfiú csak
nézte-nézte félve is és csodálkozva is.
- Tehén! Tehén!-
ismételgette.
A néni tejjel
kinálta őket.
-
Margaréta-szörp! – mosolygott rá a kisgyermekre.
És valóban,
figyeljétek csak meg: ha igazán finom tehéntejet isztok, érezni lehet rajta azoknak
a réti virágoknak és illatos füveknek az izét, illatát, amit a tehén megevett.
Nagy titok ez.
A kisgyermek
sokszor figyelte ezután is a szelid szemű tehenet, aki ott legelészett a
kertjük végében, a keritésen túli virágos réten.
Már kicsit
nagyobbacska lett, igy aztán néha érdekes mesékkel lepte meg anyát.
Azt mondta a réti
virágokban tündérek laknak. A Tündérház pedig a sűrű lombú orgonabokorban van,
a kert végében. Ezek a tündérek izesitik titkos módon a tehenek tejét.
Ti mit gondoltok?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése