Zoltánka férfieszménye (?)

Tegnap két órán keresztül rakta velem a téli tüzifát, nagyon szépen összeraktuk. Nem kellett kérni, motiválni, örömmel dolgozott velem, le sem lehetett állítani.Csodáltam a kitartását! Csak időnként nézett végig magán:
- Anya, nem lettem véletlenül izompacsirta? Nem szeretném, ha látszanának az izmaim. Nem kockás a hasam?
Aggodalomra még nincs ok, de ha így folytatja menthetetlenül meg fog izmosodni.

Karakter

Van, aki öregnek születik. Született óvatos, született remete.
Zoltánka már négy-ötévesen nagyon az,  szorongó kicsi bölcs. Csak azt remélem, hogy az évek múlásával kicsit fiatalodik majd.

Vagyok , aki vagyok

Mennyit szerettem volna megfelelni, hogy szerethető legyek, letagadni egyik vagy másik oldalam.
Vagyok , aki vagyok, mint mindenki sokarcú emberlány, asszony, nő, anya. Ebből a virágzó gazdagságból vagyok érett, ebből tudok adni.

Boszorkánykonyha

Ma este fürdés után felsoroltuk, hogy miben egyre jobb Zoltánka. Például nagyon jó hintázásban, szinte akrobatikus mutatványai vannak, nagyon jó víz alá merülésben, de legjobb most talán szakácskodásban.
Mert a szakácsiskolában, mondja, először mérgeket kevernek, és ő remek mérgeket kever Jankával csigából, légyből és füvekből. Olyan mérget is kevert, ami mindent kifehérít többféle samponból és éretlen ribizliből.

Gyerekként átéltem, felnőttként tapasztalom....

"A gyermekek hihetetlen agyi gondolat detektorokkal rendelkeznek. Lojálisak, de nem naivak. Ha úgy tesznek, mintha elhinnék a hazugságainkat, csak az irántunk való lojalitásból teszik."
André Stern: Játssz, hogy érezz, hogy tanulj, hogy élj (101. old.)
Ez az, amire emlékszem gyerekkoromból, hogy pontosan érzékelem a szándékot, a mögöttest, miközben teljesen mást mond a felnőtt. És ma nagyon vigyázok, hogy az igazságot vállaljam fel előttük. És a szívem összeszorítja a lojalitásuk és szelídségük, amivel a döntéseimet fogadják...Nem élek vissza vele!
A döntéseim számukra is sorsmeghatározó döntések. Teljesen tudatos ebből a szempontból minden mozdulatom.
Ma a kicsi fiam megkérdezte, csak úgy sétaközben a semmiből:
-Te  is akartad, hogy apa elmenjen?, és nem mondthattam mást.
-Én is akartam, amikor két ember megharagszik egymásra nem tud mást akarni. Én is akartam és apa is akarta.
Sajnálod?
- Ühüm! -bólintott, és nem folytattuk a témát. Csak azt érezhettem, hogy nem haragszik sem rám, sem apára, csak sajnálja, hogy így történt. És mostmár visszafordíthatatlanok az utak, apának új felesége van.
De ebben a kicsiben, és még két másikban a szövetségünket élteti az élet. És mi bennük nem haragszunk egymásra, és kint sem mérgezzük a kapcsolatot.
 Szeretjük őket.

Királyi gesztus - kegyelmet kapok.

- Nem jöttél időben! Jól van: megkegyelmezek! - és komoly a gesztus.
Várnia kellett rám a fürdőkádban. De aztán mégis megmutatta a frissen kikísérletezett alámerülést.

Az ablakból figyelem...( életünk apró szépségei)

Ma reggel Zoltánka egy rózsával az egyik kezében, ajándékkal a másik kezében árkon-bokron, a réten, villanypásztoron, kerteken keresztül indult Jankához, hogy felköszöntse. Egész reggel erre készült, kivárta míg Janka feltehetőleg megébred. Most lelkesen éppen célirányban....

Önállóság

Apához indult, egy utcányival lennebb.

-Ne kísérj el , mert különben soha sem leszek elég bátor egyedül elmenni!

Megmentő akciók

Először Pétert mentettük meg, amikor egy nehezen felvállalható helyen széthasadt a nadrágja az iskolában. Repültünk hozzá Zoltánkával taxival a Kerekdombról a Hajnal negyedi dombra. Közben azon sóhajtozott ez a reális szemléletű legényke, hogy miért nincs több ezertrilliárd lejünk autóra.
Aztán őt mentettük meg az első idei kullancstól. Úgy látszik Zoltánkát szeretik. Halált megvető bátorsággal és nagy szakszerűséggel jártam el, mert már Zsófival voltak hasonló tapasztalataink. (Olajjal bevontam, kis idő múlva apró csipesszel úgy csavartam ki, hogy a testét össze ne nyomjam, mert a kórokozók állítólag így hatolhatnak be..., és tudtam: fontos ilyenkor, hogy a feje ne maradjon a sebben. Sikerült! )

Vigasztalás - nem vetek követ Rá sem...

Hadonászott a botjával és alaposan megütötte magát.
Nem értettem, miért sír olyan keservesen. Ölembe vettem és kikérdeztem. Kiderült, hogy nagyon kemény a bot vége :) És láttam, hogy hiába tartok nagy szülői megróvást, egyszerűen most elöntötte fájdalom, és a nagy fizikai fájdalmát éli. Hiába ilyenkor a nevelői szempont, és a hibáztatás, az okos következtetések levonása. Hiszen ő is tudja, hogy az ő kezében volt a bot, pontosan tudja, hogy nem kellett volna hadonászni és óvatosabb is lehetett volna (öt és fél évesen tudja ezt az ember fia).
Ilyenkor , ha FÁÁÁJ a kívülálló bölcsesség mit sem ér. Egyszerűen ölbe kell venni, megnézni a sebet és még vígasztalni sem kell, csak megérteni, ott lenni, gyógyítani és kivárni, míg magától múlik a fájdalom. Mert ki nem okozott már magának fájdalmat véletlenül, ügyetlenül, felkészületlenül, esetleg bután, ki az aki mindig odafigyelt, mindig látta előre, mindig éber volt és meg sem botlott soha életében?
Nem kell a fájdalomra még a bűntudatot is rápakolni. Lehet bízni a megszerzett tapasztalat bölcsességében. És aztán meg is lehet beszélni, ha már nem a fájdalom a mindent elsöprő inger. És van , hogy nem kell. (A felnőtt részéről a személyes figyelem a lényeg, amiből dönt aztán a nevelés mikéntje felől.)

Üldögélt kicsit az ölemben, míg elmúlt a fájdalom, semmi kedve nem volt tovább bottal játszani, szaladt ki focizni a nagyokkal. 

Nyolc soros mese...

1. Hol volt , hol nem volt, de valahol mégicsak volt, volt egyszer egy királynő.
2. Ez a királynő egyedül nevelte három kicsi gyermekét.
3.Egy kicsi királylányt és két kiskirályfit nevelt.
4.Nem volt semmiben sem hiányuk, csak a király hiánya töltötte el szomorúsággal.
5.A királynőnek volt egy érdekes tulajdonsága.
6. Időnként olyan könnyű lett mint egy tollpihe.
7. Úgy érezte elég egy fuvallat, hogy elröpítse, s akkor mi lesz a három kicsi gyermekkel, ha őt felkapja a szél?
8. Erős, méllyen gyökerező fákat ültetett hát az udvarára jó sűrűn, hogy törzstől törzsig járva beléjük fogózhasson.

Zoltánka szenvedéllyel:
-Imádom, ha gyomlálsz!
Aztán azt imádja, hogy füvet nyírunk.
-Miért nincs fűillatszer? -kérdi, mert imádja fű illatát is.
Én pedig azt imádom, hogy ott szeret a legjobban játszani, ahol én dolgozom.

Zoltánka

Buji Ferencet gondolkodása, szellemi orientációja egyértelműen a metafizikai tradíció szerzőinek sorába emeli. Második esszégyűjteményével (Magasles, 2003) folytatta, finomította, tágabb mederbe terelte mondandóját, miközben az elkötelezettség foka, a célratartottság ereje ugyanaz maradt. Önálló esszéi mellett fordít és fordításait elmélyült kommentárokkal látja el. Elég, ha csak a huszadik század nagy dél-indiai szentjének, Sri Ramana Maharsinak Oltalmazó útmutatás című könyvére gondolunk, vagy a középkori misztikus, Johannes Tauler beszédeit közreadó, ezen írás címét is ihlető A hazatérés útjelzői című kötetére. E művekben képet kaphatunk arról, hol vannak és hol kereshetők kapcsolódási pontok egy huszadik századi indiai szent és egy középkori szerzetes-misztikus között. Egyáltalán, a metafizikai tradíció egyik alapvető felismerése az, hogy kortól és földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül minden tradicionális-archaikus társadalom tulajdonképpen ugyanazon az alapon állt, élt és halt. Ez a közös alap pedig az égi származás tudata volt, valamint az, hogy ezt a világot az ember ne tekintse otthonának, hanem olyan berendezkedésnek, ami illékony, átmeneti és múlandó. Az archaikus társadalmak minden területét áthatotta ez a tudat, a munkát éppúgy, mint a házasságot, a gyermeknemzést vagy az étkezést. Minden tevékenység szakrális, megszentelt tevékenység volt, ami átszellemítette, valódivá tette a hétköznapi élet minden pillanatát. Az a társadalom (mondja a metafizikai tradíció), amely nem ezen elvek és gyakorlatok mentén rendezkedik be, menthetetlenül széthullik és elenyészik az anarchiában. Ezen túlmenően az az ember, aki nem e szerint éli az életét és nem az égi származás tudata és az oda való visszatérés vágya hatja át létezését, szintén a pusztulásba, a lealjasodásba, a széthullásba tart.
      Ezek a következtetések mai ésszel nehezen értelmezhetőek. A mai ember semmitől sincs távolabb, mint éppen ezektől az eszményektől és vágyaktól. Ha például a nagyszüleimre gondolok, látnom kell azt a drasztikus, kíméletlen különbséget, amely az ő életük és az én életem között megmutatkozik. Anélkül, hogy túlzott magasságokba akarnám emelni őket, annyi mégis elmondható, hogy életüket és mindennapi tevékenységeiket még valamelyest áthatotta a hit, az alázat és az erkölcs. Egyáltalán, ha „isten háta mögötti” vidékeken járunk, aprófalvas tájakon, és beszélünk néhány ott élő emberrel vagy elmélyülten figyeljük mozdulataikat, szavaikat, tapasztalni fogjuk a különbséget. Magyarországon egyre kevesebb az ilyen táj, de Erdélyben például – egyelőre még – viszonylag sűrűn lehet részünk ilyen élményekben. Mintha a mai ember azért is utazna ilyen helyekre, hogy megmerítkezzen abban, amiből ő már ki van zárva, vagy amiből magát zárta ki. Abban a pillanatban azonban, amikor a még viszonylag érintetlen közösségeket felfedezik, bizonyos szempontból ezek a közösségek a halálos ítéletüket kapják kézhez. Jól látható ez a folyamat éppen Erdélyben, ahol a turisták egyre növekvő száma, és ezeknek a turistáknak az igényei, az elvárt szolgáltatások egyre emelkedő színvonala visszafordíthatatlan változásokat idéz elő a helyi közösségek életében.

Aprócskák

Néha a kommunikáció csapdáiba bonyolódom, kifejezem, felvállom az előítéleteimet, amit végülis feloldok folyamatosan, látom őket, nem ragadok beléjük.... És attól kerülök csapdába, hogy kimondtam . Nem is az ítélkezés csapdája nyílik meg, hanem a látszatoké. Olyan mintha...ez lennék, ilyen lennék  olyan lennék...Pedig dehogy , dehogy... Jobb nekem távol maradni az ilyen dolgoktól, mert hiába az én őszinteségem, ha a másik oldalon nincs őszinteség..., és nem látnak engem.
Hát távol maradok a vitáktól...
Hagyjon békén az őszintétlen és szavak mögöttesét, valódi realitását felmérni nem tudó, vagy egójátszámákat játszó világ. Nem érdekel!

Zoltánka álma

-Azt álmodtam , hogy egészen kicsi voltál , egy nagy felnőtt mellett csak ekkora!  s mutatja hogy kb. két arasznyi.
Nem mondtam, de bizony előfordult az utóbbi időkben, hogy kb. ekkorának éreztem magam.

Tavaszi virágkaland

Vladimir Dunjic alkotása

Azt mindenki sejti, hogy eljött a Tavasz, de ha tudnátok mekkora nyüzsgölődés-mozgolódás támad ilyenkor a földalatti birodalomban!  A magocskák mind megindulnak a föld felszíne felé, mint megannyi bátor vándorlegény és vándorleány. Kipattannak a magajtócskák, és égfelé nyúló szárakon közelítik meg az életadó Napot.

A kis Virág is ekkor indult el. Még fogalma sem volt arról kicsoda ő, csak azt tudta egy élete egy halála megpróbálja! Kinyitotta magocskája ajtaját a Föld alatt, kikukkantott rajta, aztán egészen vékony száracskát növesztett, amit te egyetlen pattintással eltörhetnél. Mégis  ez a vékony száracska már érezte a Nap melegét, teleszívta magát Nap meleggel  és növekedni kezdett.  Nagy Göröngyóriások álltak elébe, de ő átcsúszott a lábuk alatt, észrevétlenül felkúszott a derekukon, fel-fel a Föld színe felé. Egy földalatti fekete Bogár át akarta harapni a száracskát.  Kis Virágban megállt a lélegzet. Jaj!  De mintha meghallotta volna rémült kiáltását egy kert fölötti felhő: azonnal oda zúdította tartalmát: a márciusi esőt, ahol a bogár  éppen nagyra tátotta a száját...Az eső áradat mentette meg kis Virágot, mert a Bogár jobbnak látta mélyebb, szárazabb helyre menekülni. 

De a Virág nem ijedt meg a kis esőtől, teleszívta magát Víz erővel, és hétszerte erősebb lett mint annakelőtte. Nagyon nehéz és fárasztó út volt  a  felfele vezető út, és kicsit félt is: mi lesz ha felér , mi várja odafenn? Hogy baja ne essék, a felfele növekvő száracska mellett még idejében elindított lefele a Föld mélyébe is egy kapaszkodó gyökérkét, ami megtartja majd. A gyökérke mint egy kíváncsi barlangkutató szaladt a Föld mélyébe, és teleszívta magát Föld erővel. Ettől kis Virág száracskája vastagodni, s újból erősödni kezdett, és mint egy kalandoslelkű hegymászó kúszott felfelé.

Egy szép tavaszi éjszakán, aztán egy mindenki számára láthatatlan repedésen keresztül kitört a száracska a Föld felszínére. Kereken ragyogott  Holdasszony, a tündérek királynője. A kikukkantó száracska mélyet lélegzett az éjszakai friss levegőből, megtelt Levegő erővel. Holdasszony rámosolygott, és varázslatot bocsájtott reá . Kis Virág azon nyomban megtelt varázserővel, és a száracska végén apró bimbócska formálódott.

Reggel, mikor felkelt a Nap a bimbó meleg fénnyel is teleszívta  magát, és váratlanul boldogan nyitotta ki szirmait a fényes kék virágú  Ibolya. Milyen szép lett és milyen illatos!

Egy jó szemű   kis gyermek észrevette őt, és nyomban tudta, mert ezt a gyerekek értik, hogy a virág tündér nyelven, vagyis a szépségével és illatával beszél.

-          Itt a Tavasz! Valóban itt van a Tavasz! Virágerőt adok Neked!-mosolygott rá a Virág.

-          Szupererő!!! –találta ki a kis gyermek. És magába szívta az illatát.

( A bölcsesség-mandala Csörnök Enikő alkotása)

Meteorológiai előrejelzés

-Apa azt mondta, hogy rossz idő után mindig jó idő jön! -idézi fel Zoltánka.

Petike - történet

A jurta és a tisztelet

A szoba egyik sarkába jurtát választottam le Petikenek. A bejárat, ami itt nem látható egészen alacsony.
- Azért volt alacsony a bejárat, hogy a belépő meghajoljon, érezze a tiszteletet. - mondja Péter.

Tisztelettel lépünk az otthonába. És érzem mennyire tisztelnivaló különálló világ minden otthon. Másként nézek szét a saját világomban is. Ma a szépséget teremtem, és mindenkinek kicsi külön fészket.

Tükrök

Nagyon szeretem ezt a dalt, a Weöres Sándor szöveget is.
Tükrei vagyunk egymásnak, én neked, te nekem, és gyakran kivetítéseink rabjai, én a sajátomé , te a sajátodé.
Az én végkövetkeztetésem az , hogy minden arcunkkal együtt és ezek ellenére is szerethető a bennünk élő láthatatlan és kísérletező ember, aki csak saját felismeréseiben, saját tudati világosságában láthat minket... Így szerezhet tudomást a saját tudatosságának határairól abban, amit meglát.. A másik ember pedig több vagy kevesebb, itt több ott kevesebb, más mint a kép..., mégis ebben a fényben megviláglik belőle is valami, és el is torzulhat a kép, és lehet egyoldalú vagy több oldalú , két vagy három dimenziós belső fényünktől , felismeréseinktől, figyelmünk élességétől függően... Jó, ha tudatában vagy, hogy nem láthatod teljesen őt, és ő nem láthat teljesen téged, de hatalmas gazdagság , hogy ismered és ismer, és a megismerés kísérletét együtt élhetitek.. Nem abban vagytok mesterei egymásnak, amiben egóból ezt szeretnétek... De persze lehet MAJDNEM abban is, szerencsés esetben, pontosabb érzékelés és pontosabb önreflexió esetén.
Pétike is nézi a női arcok váltakozását és azt kérdezi: kik ők?
-Vénusz... -mondom, és nem folytatom.
-Ó, Vénusz gyönyörű! csodálkozik rá.
Hallgassátok elfogadással, hiszen oda-vissza érzékelem a kivetítések árnyait, és szépségeit, s mögöttük a megismerő, felismerő embert, hiszen "hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat.." (József Attila), s az árnyalatok, amiket másban látsz, azok élnek benned. Micsoda iránytű önmagunkhoz!
"Rajtam látsz törvényt saját magadról...,
rajtad látok törvényt saját magamról..."
Ez a nap témája számomra. Sokat foglalkoztam a napokban azzal, hogy kiben mit látok, és önvédelemből azzal is ki, mit lát vajon bennem. És talán ma szabadultam fel ennek a nyomása alól.

Aranyeső-erő

Innen nyerjük:

Hogy csináljam, hogy ne legyek dühös?

Zoltánka nagyon dühös, mert pótnagymamájánál sokáig kellett várnia rám. És bár jól érezte magát, mégis ki kell fejeznie, hogy hiányoztam és haragszik.
Így aztán haragszunk és kölcsönösen megsértődünk kicsit a találkozás öröme helyett. Engem a haragja bánt, ő pedig haraggal fejezi ki , hogy szeret és hiányzom neki. Sokáig bírjuk a morcoskodást, főként ő, aztán elege lesz belőle, de hogyan oldjuk meg az átváltozást, hogy a méltóságunk se csorbuljon. (Két oroszlán összecsapása ilyen).
-Anya, hogy csináljam, hogy ne legyek dühös? -kérdezi, és látom, hogy küzd magában az odabújás vágyával és a rettenetes büszkeséggel.
Ezért aztán kitalálom a rituálét.
- Tudod mit, mondjuk el a varázsigét, és aztán úgy öleljük meg egymást, hogy a szívünk összeérjen, hátha az segít! (Zoltánkával muszáj kicsit szakszerűnek lennem, az érzésekhez ezen keresztül vezet az út)...

-"Béke, béke, barátság , összeveszni szamárság!"
És olyan jó volt magamhoz ölelni végre a kicsit! Remek rituálé!

Mesék

Petike
-Tudod , anya, a meséktől mintha meggyógyulna az ember míg hallgatja őket.

Matematika

Ma megoldottam egy hasonlóságról szóló hetedikes matematikafeladatot Zsófival. Nagyon büszke vagyok magamra. Zsófi tudta a tételeket, én pedig erősen és következetesen tudtam figyelni, és haláltmegvető bátorsággal beleereszkedtem és végiggondoltam a feladatot . Így megvilágosodtunk, pedig a hasonlóságról már fogalmam sincs, azt hittem teljesen kitörlődött minden a fejemből. De megmaradt mégis a matematikai gondolkodás valamiféle eszenciája..

Olyan volt mintha rejtett tehetségemet fedeztem volna fel, és számomra is meglepetésszerűen megszóllalt volna a kezemben a hegedű.

Zsófi pedig matematikaversenyen vett részt ezután. Nagyon nehéz tételeket kapott, sokat dolgozott és a végére elfáradt, teljesen kikapcsolt a megoldókészsége. De felébredt benne az improvizációskészség, így ügyesen tippelt.
Hát ehhez is bátorság kell, mint az életben mindenhez. Nem adta fel, a ráérzésnek is esélyt adott! :)

Fa, tűz és füst

Füstre  ébredt a legényke, mert begyújtottam. És meditációs téma lett számára. Úgy tesz mintha felvilágosítana, de közben inkább csak hangosan gondolkodik.
-Tudod, hogy a fa és tűz a füst apukája és anyukája. És meghalnak, ha elégetik egymást.

Hát ez sorsszerű!

-De addig is meleget adnak! -mondom.

Zoltánka - Márkus és a születésnap

-De szeretném ezt a kis gekkót! (apró kézzelvarrott állatka) - sóhajt Márkus.
-Anya , megajándékozhatom Márkust egy születésnapi ajándékkal? -kérdezi Zoltánka (két hónap múlva lesz ez a születésnap.)
-Én nem mondtam, hogy nekem add, csak hogy elfogadnám!
-Én neked adnám, mert úgyis lesz születésnapod! Te is megajándékozhatsz majd a születésnapomon! -így győzi meg Zoltánka, ajándékoz és örvend, hogy adhat és érveket keres, hogy elfogadják. Micsoda energiabevetés. Ajándékszor ajándék!
Ötévesen az év legszebb napja a születésnap, így most ma is az lett. :)

Felnőtt gesztusok egy ötéveskétől:
-Tudom, hogy még sok dolgod van, de már ideje sétálni!

Színesben

Arról beszélgettünk ma reggel, hogy ki kihez hasonlít.
Felvilágosítjuk egymást (én, hogy megerősítsem őt abban, amit magában hordoz, ő mert utánoz, szeret és elfogult )
- Van benned valami plusz, amit apától kaptál, és ezért lettél fiú.
- Benned is van valami plusz és ezért vagy lány.

Szomorú vagy Anya?

Ez Zoltánka farsangi fotója.
-Szomorú vagy, anya? -ezt kérdezi tőlem. S ilyenkor azonnal feltámad a játékos énem, aki átrepül a szomorúságokon.
-Hát nem látod: az egyik szemem sír a másik nevet?
-Melyik szemed nevet?
-A jobb!
Így aztán már látja is. 

Csapdában

Nyafog a játéka után.
-Ejnye, Zoltánka, csodálkozom, miért adtad oda a kék nindzsádat Petinek, amikor annyira vágytál rá?
-Mert ő is vágyott rá!

Hát így vagyunk néha. Csapdában.

Délelőtti mosolyfakasztó megállapítás, miközben segítek neki valami összerakásában :
-Tudom, az anyáknak is nehéz!

Fiúk

- Anya, engedd meg , hogy megverjem Zoltánkát legalább a hatodik születésnapján!-mérgelődik Péter.
-Akkor nem hívlak meg a szülinapomra! - morgolódik Zoltánka.

Mese a Kerek Domb Óriásáról

A legújabb mesém a Kerek Dombról és Zoltánkáról szól hozzá hasonló gyerekeknek és hozzám hasonló felnőtteknek , és persze mindenkinek szeretettel!
Zoltánka beteg, ahogy ő fogalmaz: lehet, hogy "himlő-járatban" (járványban) van.

"Mese, mese, móka" : a Kerek Dombról és az Óriásról...

 
Másztál-e meg már magas dombokat? Magas hegyeket?
Az a kisfiú , akiről mesélek, gyakran megmászott egy magas Kerek Dombot, és bizony nem volt könnyű dolga. Amíg meg nem tudta a domb titkát, amit kevesen ismernek, addig bizony folyton nyafogott, hogy fáj a lába, elfáradt, ölben akar menni..., nem bírja! Anya pedig megsajnálta és úgy döntött, hogy elmeséli a domb varázslatának történetét, hátha ez megkönnyíti a felfele vezető utat. Mert valamikor Kolozsvár környékén óriások éltek. És a Kerek Domb alatt is egy kisebb óriás alszik...Lenn az alján , a lábújjánál még nem is gondolná az ember, de fent a feje búbján ha meghallgatod a szelet, olyan mintha egy hatalmas lélegzés lenne.
Ez az óriás, akiről mesélek egy játékos óriás fiú volt, még nem éppen felnőtt , abban az időben, mikor még a fák is a felhők fölé értek és jó sokat kellett szaladnia a mókusnak míg a tetejükbe ért.
Sok óriás élt akkoriban itt, egész királyságuk volt. A föld még fiatal volt, ezerféle állat élt rajta, és egyetlen szigorú törvénye volt ennek az óriásországnak, ahol a hatalmas erejűek éltek. Senkit sem volt szabad bántani. Elképzelheted milyen nehéz volt betartani, hiszen karjaikban, lábukban, hangjukban még pillantásukban is hatalmas erő lakozott. Ha megszóllalt egy óriás nagyon vigyáznia kellett, hogy kicsit csendesebben szóljon különben szélviharnak és mennydörgésnek hallották a körülötte élő kicsik , az emberek és az állatok. Milyen nehéz dolga volt annak az óriásnak, aki szépen tudott énekelni, de a kicsikre való tekintettel, hogy azok meg ne süketüljenek, csak nagyon finoman szabadott hangot kiadnia. De az óriások olyan jószívűek voltak, hogy megtanultak nagyon finoman szólni és énekelni. És a kicsi ember ilyenkor csak annyit hallott mintha az ég vagy a szél énekelne valami csodálatos visszhangos hangon. És megtanultak nagyon finoman lépni, még egy hangyácskát sem tapostak el nemhogy embert vagy állatot. Úgy jártak keltek ezek a mi óriásaink kecsesen és finoman, és az emberek csak nagyon ritkán vették észre őket.. Óriás erejükkel ide-oda várkastélyt emeltek , betáncolták a világot, esőfelhőket küldtek oda ahol esőre volt szükség, elseperték a felhőket onnan ahol napsütésre volt szükség. Nagyon vigyáztak az egész világra.
Hanem született egy óriás fiú , akiről lepergett a tanítás. Semmi kedve nem volt az egyetlen törvényt betartani. Érezte, hogy óriás ereje van, nagyot kacagott, kiáltozott, élvezte a saját hangját, mert ettől körülötte az emberek falvaiban földrengés támad. (Megfigyelheted, hogy ha te óriásit kiáltasz, akkor is befogják a fülüket az emberek, de ez sokkal rosszabb volt).
Sohasem nézte meg hová lép ez a fiú, nem figyelt sem emberre , sem állatra, sem növényre, pedig azok is ott éltek mellette finom erejükkel. Ha féktelen kedve volt ide-oda dobálta a felhőket,mint a labdát, mindent összezavart. És ha megjelent a látóhatáron, ember, állat menekült. Csak szegény növények nem tudtak elmenni, mikor hatalmas lábaival rájuk taposott. Ha túl nagy erejét valaki így elereszti, akkor bizony nagy bajt okozhat. Így történt aztán , hogy szertelen dalolászás közepette a nádasok széléhez ért az óriás fiú. Mivel sok forrás van a Kerek Domb alatt, ma is láthatsz itt-ott rajta vízivó nádasokat, amik réges-régen sokkal nagyobbak voltak.
Ennek a nádrengetegnek a közepén éldegélt a bűvös-bájos nádi boszorkány. Az óriás fiú hogy hogynem éppen magasraemelte a lábát és egyenesen a nádrengeteg közepébe taposott a nádi boszorka kunyhójára. Megmérgelődött a boszorkány, fekete hajának minden szála az égnek állt és varázsolni kezdett:
-Ha nem tudtad jóra használni az erődet, óriások fia, legyen átkozott minden óriás, aludjon el ültében és álltában, mozogni ne tudjon!
Így történt, hogy megállt az élet Óriásországban. Mindenki elaludt ott ahol volt. Belepte őket a föld, a fű, az erdő. Később falvak és városok épültek rájuk. És az emberek elfelejtették az óriások birodalmát.
De te ha felérsz egy hegytetőre, hallhatod milyen különös hangja van a szélnek, az erdőkben is hallani néha, vagy a csillagos ég alatt este mintha messziről, nagyon messziről egy óriás dalolna, lehet hogy álmában énekel.
Ezért vigyázz te is, hiszen óriás vagy egy hangya számára. Vigyázz és élj okosan az erőddel!
A kisfiú, aki a Kerekdombon lakik már tudja kire gondoljon, ha elfáradnak dombmászás közben a lábai. Ő is egyre erősebb, edzettebb, és egyre okosabb lesz.

Bak Sára illusztrácija

Világnézet

Nagyon nehezen másszuk meg a Kerekdombot az óvodából hazafelé. Ilyenkor kell a mese. El is képzeljük , hogy egy alvó óriás pocakján lépkedünk éppen. De Zoltánka realista:
-Te azt hiszed, hogy mesében élünk?
-Miért, te nem hiszed?
-Ha mesében élünk, ki mozgat minket? -ez bizony bábosnak való kérdés és bábosfióka-perspektíva.
-Hát a jó isten...
-Tudd meg, hogy mi a jó isten gyermekei vagyunk, csak elszakadtunk tőle, és lejöttünk ide szerencsét próbálni! Nem mesében élünk!

Mire Zoltánka kifejtette határozott, felvilágosító célzatú véleményét a dolgok állásáról már el is értük az Óriás feje búbját. 
Innen már csak lefele vezet út. Haza érkeztünk.

Megállapítottuk, h. az apukája jégcsaporrú januárban született.
- Èn pedig úgy születtem, h. lezuhant a földre egy napsugár.  - így azonosította be magát Zoltánka.

Árnyalat

Vásárolunk Zoltánkával és elhagyjuk a Zsófinak vett hatalmas rajztömböt. Szaladunk vissza a piacra, és le a földalatti üzletbe. MEGTALÁLJUK!
- Kicsit okosak vagyunk! - vonja le a következtetést Zoltánka. (És valóban, ha nem is nagyon, kicsit mégis..

Párbeszéd gyerekek között:

-Megtanítasz, Péti, kesztyűbe dudálni?
-Nem tudlak megtanítani.
-Kár!, Márkus apukája tudja, de nem mutatta meg!
(Érzékeltem mögötte a gyermek kívácsiságát, és a felnőtt játékosságát is, ahogy bevezet egy titokzatos fogalmat..., játszik a nyelvvel...és a gyerekkel, és talán egy helyzettel is, ahol a "kesztyűbedudálás" megtörténhetne, de játék lesz belőle...)

Pazarlás

Már olvad a hó. Délután háromszor át kell öltöztetni minden egyes hancúrozó gyereket.
-Anya, ez pazarlás! - mondja Zoltánka. - Én a vizesben megyek ki!

Határozott anyakirálynői tekintélyemet teljesen be kell vetnem ezzel a "józan" gyermeki racionalitásal szemben. Zoltánka ezzel született.

Ezt tanulta egy számára kedves embertől:
- Én nem viszek játékot a fürdőkádba, inkább unatkozok, mert akkor sokkal jobb terveim születnek.

Zoltánka fogas kérdése :
- Isten megszületett vagy csak úgy felbukkant a semmiből?

Ötéves bölcs

- Tudod, az embernek sok fájdalmat túl kell élnie! - mondja az ötéveske bölcs, mert kicsit kényelmetlenül utazunk. S a diszkomfort miatt, gyorsan megnézi lázas-e, és én lázas vagyok-e. De nem vagyunk lázasak, csak ki kell bírnunk egy hosszabbacska utat, mert idén vándorok vagyunk. És ennek is megvan a szépsége. Úgyhogy rájön, hogy a szaladó dombokat is jó figyelni az ölemből...szépen süt a nap a Meszes felett.

Fedőnevek

A hátam mögött igaz harcos kalandok zajlanak, mert kalandosak és harcosak a mindennapok, ha legalább két kisfia van az embernek.
Zoltánka még nem ért teljesen a fedőnevekhez, ezért rákérdez:
-Téged, hogy hívnak? Sötét Fej?
-Nem, Láthatatlan Lámpás! - veti oda szűkszavúan, készültségtől feszülten Péter.

(Micsoda jelkép és paradoxon!)

Rengeteg kérdése van, hiszen öt éves:
-Amikor nem volt ember, akkor volt isten?
- Jézusnak az anyja, vagy az apja adta a nevét?
-Mi az, ami a Naptól jön , olyan mint egy pici buborék és benne fényesség? (tetten ért fény)...

Angyaljárás

 Ma ananászt reggelizünk. Az óvodában tegnap járt az Angyal, és ilyen különleges gyümölccsel lepett meg.
-Nagyon finom! -mondja Zsófi.
-Mert az Angyal kertjéből jön! - magyarázta Zoltánka. És felidéztem, milyen különlegesnek érezte a másik világból érkező gyümölcsöket régen a bennem élő kisgyerek.

Aranymondások

Zoltánka tájékozódik az irodalom világában, de még ötéves szinten fogalmaz:
- Anya, léteztek olyan emberek, akiket úgy hívtak, hogy Kányádi Sándor?
(Ami egyedi módon létezik, az általánosan is.)

És kísérletezik a valahonnan hallott kifejezésekkel:
-Boti az agyamra megy! De mit jelent az , hogy "az agyamra megy"?

Edó és Zoltánka (hallgatózom)

-Léteznek sárkányok?-kérdezte nagyon komolyan a kicsi. -Mert én azt hiszem léteztek, mielőtt az emberek a Földre jöttek. De aztán elpusztultak.
-Nem pusztultak el! -mondta Edó szintén komolyan és határozottan.
Zoltánka csodálkozik és felébred benne a remény.
-Azt hiszem vannak még kicsi, de nagyon erős sárkányok, és tüzet fújnak.
-Persze! -szövi tovább Edó a sárkányok természetéről. -Felgyullad bennük a tűz, muszáj tüzet fújniuk..., tűzbe borul a sárkány, ahogy te szeretetbe, amikor anya megölel.
Így én is megértettem valamit a "sárkányság" lényegéből.

Mikulás

 Dec.4
Ma járt a Mikulás az óvodában.
Zoltánka:
-Zsófival is megkóstoltatom ezt az égből jött almát!

Alaposan összeszidtam, mert sokadjára szaladt ki mezitláb a cicákhoz. Nem vett komolyan, így szükségét éreztem éreztetni, hogy a szavaknak súlya van.
Nagyon megbántódott. Majdnem sírt. Megsajnáltam! Miközben tiszta harisnyát kerestem így beszélt a cicájához:
- Köszi szépen, Gombóc, ezt jól megcsináltad! Miért kellett olyan messzire futni? - és komolyan haragszik ő is.
Nekem egy szempillantás alatt elmúlt. De persze el kellett magyarázni, hogy mi történik, ha mezitláb jár kint ősz végén...Leszögeztük a törvényt. Felöltöztünk annak rendje s módja szerint, aztán megegyeztünk: én megbocsájtok neki, ő pedig a cicának.
A békekötési rituálét biztos ismeritek. Kézfogás, és közben a következő mágikus szöveg hangzik el:
-Béke, béke, barátság! Összeveszni szamárság!

Most újra cicalesen van kint az udvaron.

Hull a hó a Kerekdombon

Reggel még esett az eső, de Petike hó illatát érezte a levegőben iskolába menet. Én nem hittem neki. Mire Zoltánka felébredt már sűrű pelyhekben hull a hó.
- Ez még nem hótakaró, hanem hólepedő! - határozza meg mennyiség alapján a minőséget.  

Finom megkülönböztetés...

Okos kicsi Péter finom megkülönböztetésekre képes, noha írni olvasni nemigen szeret még.
- Hogy tudsz ilyen sokat írni? -kérdezi, mert neki nem éppen ez az erőssége.
-Úgy hogy minden leírt betű öröm, észre sem veszem mennyit írok.
-Hát megértem!
-Megérted?
-Igen, örülök, hogy öröm, ha nem is érzek együtt!

Hazafele a buszon

- Anya, szerinted egy isten van vagy több isten? Mert szerintem ahány ember annyi isten! és Jézus a legnagyobb isten!

Kétértelműség

-Anya, én egy kényelmes ember vagyok! - jelenti ki Zoltánka.
Ölembe vettem a cicát és már el is kezdett dorombolni.

Falfirka

-Nem fogsz örülni neki! -így próbál felkészíteni, - de lerajzoltalak a falra!
Összel meszeltünk, most valóban nem tudom, hogy nevessek vagy sírjak, igyhát megbeszéljük, hogy bármikor kaphat papírt erre a célra. De egészen ügyes ez az ötéveske, és legalább derűsnek ábrázolt.
Így sikerültem:

Fáj

Zoltankara raszoltam. Nagyon megsertodott.
- Tudod hogy faj? Bennem az istenem faj!

Mindent átfogó kérdések:

-Át tud változni Isten dinnyévé?- kérdezi Zoltánka , látom, hogy ezt a társítást nagyon távolinak érzi.
-Igen!
-Tejbegrízzé?
-Persze!
-Emberi szívvé?
-Emberi szívvé is!
-És önmagává?

Hát ez fogas kérdés! Itt már teológia születik Istenről, aki a világban mindenen keresztül megmutatkozik, de megmutatkozhat-e önvalóként? vagy az igaz-e, hogy kivonta magát a világból, és akkor nem lehet tejbegríz sem, és emberi szív sem, de lehet valami hatalmas Más?! Zoltánka gondolkodik, mert rá akar jönni ki is Ő.

Idő :)

- Hogy hívják ezt a napot?
-Szombatnak hívják!
-Dehát ez ezerszer eljött már hozzánk!

Zoltánka önkritikája:

-Folyton megsértődősnek érzem magam! Lehet, hogy most is meg fogok sértődni!
Közben gyémántokat rajzol.

Bolond Gonosz

Zoltánka harcol a hátam mögött, közben beavat:
-Tudtad, hogy olyan bolond a Gonosz, hogy még, akit szeret azt is legyőzi?!
Akit szeretünk, azt nem kell legyőznünk!

Álomszuszék betegség

Sötét esős idő van, de tegnap délben egyetlen valószínűtlen pillanatra kisütött a Nap.
Zoltánkának "álomszuszék" betegsége volt (ez az ő diagnózisa). Magától ment aludni délután. Éjszakára belázasodott.
Úgyhogy begyújtottunk, nemcsak a "mesekályhába".

Készségesség

Pétike ezzel készségességgel szokott levenni a lábamról, ha éppen gondjaim miatt zord és kategórikus vagyok, mint egy kőszikla:
- Igenis, anyakapitány!

Egyenlőség. 
Három napja nem találkoztak, ezért fontos dolgokat kell megbeszélni.
Zoltánka (elismerően, de azért önérzetesen) : - Az embereknél a lányok szebbek, de az állatoknál a fiúk! Például a dínóknál is a fiúk a szebbek.

Janka (igazi kislány a szépek népéből szeretné megerősítve hallani a tényeket) : - De az embereknél a lányok!?!
Zoltánka (elismerően, egy ötéves minden tapasztalatának a súlyával): - Igen!

Mesék hatása alatt:
Ma reggel a fáinkkal ismerkedünk.
-Én nagyon szeretem a fákat! A fák is szeretnek engem. - mondja Zoltánka.
- Ha mesélsz nekik, felismernek.
-Megsimogattam a fát és azt mondtam neki: szia!
Fel szabad mászni rájuk?
-Miért ne?
-Akkor felmászom az egyik levelükre! -nevet, mert a realitásérzéke csiklandozza, de azért kimegy újra.
Petike is követi, megfigyeli a cseresznyefát, amelyik éppen új hajtásokat engedett a beteg elhalt ágak helyett.
Két ága összenőtt.
-Nahát, ez csoda!

Így aztán a cseresznyefa ma nagy figyelemnek örvendhetett. És ugyanígy a diófa, a birsalmafa, a szilvafa.

Közvetlen hangú ima:
- Tudod, Isten, már ideje, hogy napos idő legyen! - mondta Zoltánka ma.

Zoltánka félrenyelt és a köhögési rohamot így diagnosztizálta:
-A szívemre köhögtem!
Elgondolkodtam azon milyen zavart okoz, ha a szívünkre köhögjük a dolgokat.

A lélekről

- A "lelk" az lathatatlan, en lathato vagyok, nemcsak a lelkem vagyok! -magyarázta nekem.

Nemakart győzelem, vagy amikor a kitűzött célnak köze sincs a háborúhoz, vagy egy győzelem akarásához, de véletlenül megtörténik ez is az is, átvonul rajtunk (Zoltánka aranymondásaiból) :
-Az én hibám, hogy megnyertük a háborút!
-Az hiba?
-Jó hiba!

Helyzetjelentés:
Pétike tornászik, edz, szalad:
-Bennem valahogy feltámadt a Táltos!

Ezt az érzést ismerem valahonnan, amikor egy idő után erőfeszítés nélkül röpít a lendület.
Táltost kívánok mindenkinek!:)

Miközben a napi nagy hancurozás után vándoroltunk le a dombról kenyeret venni és messzire elláttunk:
-Tudod, mi van az Ég végén? Este.

Gyermekszemmel a titkokról, a világűr csodáiról, és főként a vele való kapcsolatunk csodáiról minden felvilágosodni vágyó embernek.
Zoltánka szenvedéllyel:
-Nézd,- mutat egy lyukas kövecskét, - az égből pottyant le egy "metelonit" darab! Nagyon őrizd meg! Mondjam meg miért? Mert nagyon fontos!
Úgy meg kell őrizd mint a szemed fényét! De, anya, azt viccből mondják, hogy "mint a szemed fényét"?
-Nem viccből, a szemére nagyon vigyáz az ember.
-Én már nagyon vágytam egy üstökösre! Te is?
-:)
-Tudtad, hogy az égből eső köveket nagyon nehéz eltörni? nem kőkemény, annál is keményebb. Tudtad, hogy a Hold is egy kő? Egy lyukas kő! És annak adja a Nap a fényét!

Beszélgetés egy ötéves bölccsel (minden gyermekben él egy bölcs megfigyelő):
- Ha el vannak fáradva, könnyen megbántódnak a kislányok! -magyarázom Zoltánkának, mert éppen ez történt.
-A fiúk is! - világosít fel ő.

Barátok között, vagy hogyan hangolhatóak össze fiús és lányos játékok öt-hat évesen.
A sok fiús és harcos játék meglehetősen untatta Jankát.
Zoltánka felmérte a helyzetet és velősen így fogalmazta meg a diagnózist:
-Szerintem te sértegeted magadat!
Ez bizony előfordul belső párbeszédben, ha a másik nem figyel ránk.
És így folytatta pillanatnyilag tehetetlenül:
- Fiús házban fiús játékokat játszanak, lányos házban lányos játékokat!
De kicsi királylány barátnője is bölcsen igyekezett oldani a helyzetet:
-Én tudok fiúsat is és lányosat is játszani.
Így most kompromisszum született minden felnőtt beavatkozás nélkül: szétválasztják Zoltánka fiús és lányosabb játékait, fiús és lányos rajzokat is rajzolnak. Sőt időnként fegyvertelen, de bátor katonák és harcos királylányok is születnek, akik összefognak a mindent elvarázsoló gonosz boszorkány ellen.

Amikor a hasa vezeti

- Mondjam meg, mit szeretek benned? -kérdezte a kisfiú lelkesen.
-Mit?
- A lángost!

(Alapvetően hálás kisgyerek!)

Nyári csendélet

Szilvásgombócot főzünk. Zoltánka pedig segít nekem. A történelemben először ő magvalja a szilvát. Nagyon büszke erre a vitézi tettre, így aztán minden kiszabadított szilvamagot meg kell néznem.

A figyelemről

--Anya, figyelj ide, mert ha nem figyelsz ide, akkor rosszul hallassz!

Szeretlek

Mostanában nagyon szeret.
-Tudod , kit szeretek a legjobban? Téged!
Igaz, hogy minden gyerek a saját apukáját és anyukáját szereti a legjobban? És minden gyereknek az ő anyukája és apukája a legokosabb, nem???
Mindezt csak jóváhagyni lehet. De bevallom a folytatásra,vagyis a következő komolyan felvetett logikai láncszemre nem számítottam:
-Jobban szeretlek mint a szúnyogot!

Zoltánka felvilágosít:
-Minden virágban lakik egy csillag, és minden emberben!
Aki nem hiszi, járjon utána!

Belázasodott. Váratlan nyári torokgyulladás! A mesénkben, amit mondok neki nem változunk kőbálvánnyá, mert nem hallgatunk a csúfolódó hangokra, megszerezzük az életvizét, a szépség fáját és a beszélő madarat

Vallomás

- Szeretlek, jobban szeretlek, mint a legjobb barátomat!, veled szeretek legjobban játszani és fürdeni, mindig csak rád gondolok, veled álmodom, csak nem mondom! - sorolta Zoltánka az esti fürdetés után.smile hangulatjel
Mindennap van két-három aranymondása.
(Pl. Tudod, mi mozgás? -Gyógyszer! Az alvás is az...És a cukorka? Nagyon édes és finom, miért létezik, ha rosszat tesz? Kár, hogy létezik! -így vívódik. )

Ma reggel nagyon beleérző kedvében, miközben belülre kérezkedett a járdán :
- Mi lenne, ha egyszer a gyerekek vigyáznának az anyukákra?
(Csak felvetette a kérdést az érdekesség kedvéért.)

Kísértésben

-Anya, én nem akarok a cukorkára gondolni! Jól akarom?

Pokol

- Rosszat gondoltam, de bocsánatot kértem, a Pokolra kerülök? - veti oda nekem futtában a kérdést. Nézem, micsoda árnyalatokra figyel. (Nem tudom, honnan merült fel benne ez a kérdés, de nagyon szigorú önmagával most négy és fél évesen).
-Nem kerülsz a Pokolra!
-Akkor jó!
Csak ennyit akart tudni.

A boldogságkeresésről

Tegnap este csata volt a főnökség ügyében. Zoltánka nagy dérrel-durral eldöntötte, nem altathatom tovább , menjek ki a szobájából. Ezt katonásan ki is fejezte, majdhogynem kipenderített. De nagy gond lett, mikor tényleg kimentem, kiszolgáltatottnak, elhagyatottnak, és szomorúnak érezte magát.
Félóra múlva egy szomorú kisfiú hívott vissza sírós hangon.
Mondta, hogy lehetek a főnök, csak legyek vele míg elalszik. Nekem elfacsarodott a szívem, dehát mégis csak éreznie kell, hogy van erőm, ez pedig nemcsak helyre teszi, meg is tartja..., egyszerűen csak annyit akartam, hogy rendben működjenek a dolgok, hallgasson a szavamra, időben feküdjünk le. Tehát egyből egy mesébe kezdtem, de ő félbeszakított, nem volt túl még a sértettségén:
- Ne mondj még mesét, elvesztettem a boldogságomat?
-Meg tudlak vígasztalni? -kérdeztem.
-Nem tudsz megvígasztalni, nekem egyedül kell megkeresnem a boldogságomat!
-Szólj, amikor mondhatom a mesét! -kértem, hogy érezze döntési helyzetben magát.
Közben az ablakunkból megnéztük a Holdat, ő egy csillagot is felfedezett.
-Mostmár mondhatod!- sóhajtott fel.
Mese után rám mosolygott, és könnyedén kijelentette:
-Megtaláltam!

Nem mindenkinek tetszik - Zoltánka tapasztalataiból
Azzal fogadott az óvodában a hintán , hogy Adél azt mondta csúnya az arca. Egyből felelevenedett minden gyermekkori bizonytalanságom, és az is, hogy Zoltánka tőlem mást tud saját magáról.
Végül így nyugtattam meg.
- Az embereknek általában a hozzájuk hasonló ember tetszik. Adélnak biztos egészen más a szép mint te vagy. Vagy hasonlítasz Adélhoz?
-Nem hasonlítok, ragyogott fel Zoltánka, -ő mindig összehúzza a szemöldökét! -mutatja is hogyan.
-Akkor neki más a szép!
És csodák csodája megnyugodott a legényke, vidáman hintázott tovább.
Úgy tűnik, nem maradt lassan múló gyermekkori fusztráció az, hogy a kislánynak más a szép. Később Adél is odajött hozzánk a mellettünk levő hintához, megkínáltuk finomsággal és felfedeztük együtt az óvoda egyik legszebb csillagformájú lila virágját.Megfogták egymás kezét , mert így izgalmasabb lengeni. És megbeszéltek néhány fontosabb óvodás kérdést, amihez én nem tudtam hozzászólni.

Zoltánka a farakás tetejéről kiabál:
- Csak egyet szeretnék mondani: szeretlek és éhes vagyok!

Öt évesen a szerelemről

Sok előítélet van benne, mert Péter időnként "szerelmesnek" nevezi, kicsúfolja, amiért Janka a legjobb barátja.
-Anya, te soha ne légy szerelmes!
-Miért?
-Mert én utálom a szerelmeseket, butaságokat csinálnak.
-Milyen butaságokat?
-Nem tudom, én túl kicsi vagyok ehhez!
-De én egy kicsit szerelmes vagyok! - feszítem a húrt, és kíváncsian várom, mit mond:
- Ne légy szerelmes, csak szeresd nagyon!

Ilyen bölcs tanácsot kaptam útban hazafelé az óvodából, miután leszálltunk a buszról, mert nem bírtuk tovább a forgalmi dugót és a hőséget, és hűvös, csendes uccácskákon sétáltunk haza .

Az Életről

- Anya, nekem egy virág az életem? -kérdi Zoltánka.- Mert ezt mondta Janka, aki már mindjárt hat éves.
-Igen. -mosolygok rá. (Úgy érzem nehéz kérdés, ha magyaráznom kell, de nem kell magyaráznom.)
-Neked is?
-Nekem is!

Kapu a világ végén

Hétvégén Zoltánka nagyon akarta , így hát elmentünk újra a Világ Végére, mert ott új Világ kezdődik. Két bokor alkotta rejtett Kapun kellett átmenni, a másik világ őre is egy bokor volt. Meg sem szólalhattunk a Kapu alatt, és lássatok csodát, valóban egy másik Világban találtuk magunkat, volt ott patak, fenyővel borított igazi hegyek, csúcs hátán csúcs, és fűszeres levegő. Hétágra sütött a Nap ebben a másik világban. Virágzott a vad kankalin és bimbózott a kakukkfű, a fordor menta is ott illatozott a lábunk előtt, és még sokféle jó fű és virág, aminek a nevét nem tudom.
A fiúcskák bekenték magunkat iszappal és meztelenül kergették a lányokat, ami egy görög idillre emlékeztetett hirtelen...Megmosakodtak a hideg tisztavizű patakban. S aztán csendben, hogy ki ne vessen egyik Világ sem visszajöttünk a mi Világunkba, Zoltánka nagyon szigorúan örködött a csend fölött.
Csak annyit árulhatok el, hogy ez a titkos kapu Kalotaszentkirály határában van.

Fantázia kellős közepében:
Zoltánka ma este diófa levelet ír és diófa virágból olvas!:)

Zoltánka mondja Péternek:
- Tudtad, hogy minden emberben van egy király vagy egy királynő, egy királyfi vagy egy királylány? Nemcsak istenek vannak bennük!

Halhatatlanság

Zoltánkával egy egész hétig távol voltunk egymástól. Míg legtöbbször nagyon óvatos és aggódó, most igyekezett derűsen bíztatni engem , miközben néztük az eget :
-Ne félj, anya, én azt hiszem mégis van halhatatlanság!

Hancúrozunk

Egyszerű játék:
-Én vagyok a beszélő kutya, te milyen kutya vagy? -írja forgatókönyvet Zoltánka
-Harapós kutya vagyok! - ennek örvend.
Így aztán a táltos kutya és a harapós megbirkóztak, nem tudták legyűrni egymást, csak alaposan megcsiklandozni...

Királynő

Zoltánka:

Sárkányölő vitéznek öltözött:
-Anyaa, te voltál királynő? És akkor voltak sárkányok? Mond hangosan!
És persze, ha visszagondolok, akkor erre az egészre csak Igen-nel felelhetek.

2o14 Peti világgá megy

Petike tegnap úgy döntött elmegy világgá. Láttam, hogy komolyan gondolja, mert teszteli az érzéseimet, az erőmet, s hogy eléggé szeretem-e, hogy visszatartsam, mégha időnként hajmeresztő dolgokkal is teszi próbára a türelmem. És láttam rajta az elhatározást, hogy egyébként hiába is akarnám visszatartani.
Becsomagoltam hát a szalonnát , kenyeret, egy kést (elmagyaráztam, hogyan bánjon vele, és megegyeztünk, hogy lehet az övé.)
- Ez az egyesszámú terv, anya! -mondta kicsit bizonytalanul,- de gondolkodom a kettesen, lehet hogy visszafordulok!
-Rendben!
Mikor látta, hogy nem tartóztatom, megmakacsolta magát!
-Mégis megyek! Döntöttem!- húzta össze a szemöldökét, nagyon komolyak és súlyosak lettek a szavai.
Én közben belülről remegtem, mert tudom, hogy valószínüleg egyszer el fog menni. És azt is ,hogy nem most van az ideje. Jól ráijjesztettem hát!
- Menj csak, Petike, de nagyon vigyázz, mert vannak veszélyes emberek is az úton, akik elrabolhatják az ilyen szép, egészséges kisfiúkat, mint te vagy. Légy résen! Egy gyereknek még nem könnyű megvédeni magát a világban! - közben lelkiismertfurdalásom volt: nem a bizalmát kellene erősítenem?
- Ha felfele indulok a dombon, akkor is találkozhatok ilyen emberekkel?
- Bárhol!
-Anya, lehet, hogy kettes terv lesz érvényes, még meggondolom.
- Döntöttem! -mondta újra súlyosan. -Megyek!

Aztán odabújt hozzám és nevetett:
-Vicceltem anya! Ez volt a hármas terv. Érted maradok!
Én megkönnyebbültem, ő pedig szalonnát s kenyeret falatozott a fürdőszoba semleges területén a saját késével.

Zoltánka repül egy gyönyörű őszi kiránduláson.
-Madár voltam! -mondja.

2o13 szeptember 3o

Zoltánka kérdi a Kerek Dombon fölfelé:
-Hova viszi a sok homokot az a nagy autó?
-Lehet, hogy ház épül a domb tetején.
-Ekkora homokvár-ház?! -nagyon csodálkozik.

2o13 szeptember

Varrnak a fiacskáim.
...mert én is varrok éppen, hejj! hajj!
Új a tapasztalat, Zoltánka a sün jelét kapta az óvodában, én hímezem rá a zsákocskájára.
-Sün vagyok, de madár leszek! Madarat is varrj! - és tényleg Zoltánka először a madarakat vette észre, sokkal élesebb szemmel mint bárki más, amikor nagy sétákra indultunk. Igy a mi sünink feje fölött két kék koronás madár is repül (ő választotta a szinüket, nagyon örvendett nekik ), mellette pedig piros alma, hogy a földi szükségletek se maradjanak figyelmen kívül.

Péter monogrammos zsebkendőt varr Zoltánnak, mert ezt kérte az óvónéni, bár a monogramm nem felismerhető, viszont sok szép szines cérnával varrja körbe (közben dúdolgat: varrok én!, varrok én!:))
Én is monogrammot varrok ezután.
Zoltánka pedig jól összevart egy szövetet, eltörte a tűt, igy a cérna végére végül bogot kötöttünk, és elégedetten befejezte varró pályafutását egyenlőre a mai napra. S közben énekelget ő is.

A bennünket legerősebben motiváló tényező nem a verseny,hanem a közösségi kapcsolatok.
A közösségre való igény annyira erős,hogyha valakitől megvonják-kirekesztik- akkor a szervezetben olyan folyamatok játszódnak le,mint fizikai fájdalom megjelenésekor.
Ugyanez történik,ha senki sem vesz észre,hogy egy kisgyerek megtanult valamit .
Gerald Hüther neurobiológus

Élmények a kisfiammal 2o13 július

Zoltanka megutotte magat.
-Hol van enyem anyam? -sirta.
Aztan bebujt a szoknyam ala, es azt jatszottuk, hogy babam szuletik. Talalgattuk vajon a keze, a laba vagy a feje bujik-e ki elobb. Hatalmas baba keszulodott.
Aztan megszuletett ujra es ujra, legalabb tizszer.

Élmények a kisfiammal 2o13 tavasz

Koprodukció: palántokat kaptunk, én ültetek, Zoltánka friss kerekdombi vízzel öntöz. Engem! (Három forrás van a házunk alatt.)

Tavaszhozó virágok

           Már majdnem Tavasz volt. A nappalok fénye nőtt, és ahogy nőtt a fény úgy lett hosszabb és hosszabb a Nap, az Éjszaka meg egyre rövidebb. De ha egymáshoz mérték magukat  Nappal testvér és Éjszaka báttyó még mindig látni lehetett, hogy az Éjszaka hosszabb egy kicsivel  a Nappal pedig rövidebb. Ezek a testvérek csodálatosan nőnek. A fény és meleg növeszti a Nappalt, a sötétség és hideg pedig az Éjszakát. Nem csoda tehát, ha a gyerekek már annyira várták a fényhozó Tavaszt.

A kisfiú egyik reggel komoly beszélgetésbe kezdett a Hideg Királlyal, a hosszú, hideg és sötét Éjszakák meg a Tél urával.

-Itt a Tavasz ideje, Hideg Király!-mondta Már március van, eljött a tavasz első hónapja, vissza kell húzódnod Hideg Király! Indulj vissza hatalmas fehér országodba a jéghegyek közé. Sok volt már a hó, a dér , a jég, a hideg! Várjuk már a Tavaszt, a meleget, a virágokat és a madarakat! Nem tarthat örökké az Éjszaka! Nézd csak, figyeld meg jól: nőnek már a nappalok! Máshol a helyed!

Hanem a Hideg Király csak irrgett-morgott nagy fehér bajussza alatt,megránditotta fehér szakállát, és mérgesen havazott egy kicsit még.

-Ugyan-ugyan! – dörmögte, és nem lehetett okosan meggyőzni arról, hogy mennie kell. Nagyon ideszokott hozzánk, szivesen fagyasztgatta a földet, az emberek kezét-lábát, el-elgyönyörködött a még mindig, ilyen későn is porzó hóban. Lassan mozdult, mint az igen-igen öreg emberek, aki nehezen lépnek, ha megszerettek valamit.

De a Tavasz titokban mégis itt volt, mert a fény észrevétlenül napról-napra nőtt. Hiába voltak deresek a rétek, a madarak már érezték, hogy közeledik a változás. Délben, amikor a fény a legerősebb olyan csivitelésbe fogtak, hogy az embernek önkéntelenül is a tavasz jutott eszébe.

És nem is beszélve a virágokról.

A hóvirág már hetek óta itt csilingelt a kertben. Egyik nap pedig váratlanul előbukkant a hirtelensárga virágú martilapú. A bátor virág a napra mosolygott és többé el sem tünt.

A kisfiú és a kislány örömmel nézegette, mint rég nem látott barátokat a zsenge virágokat. De féltették is őket, nehogy a morgós Hideg Király ártson nekik.

Aztán egyszer a réten is túl, egy közeli patak mentén újabb finom és különös virág bontotta ki a rügyeit.A barna rügyekből szürkés fehér, puha, csillogó bundácskában megjelent a barka, vagy cicus virág, és a fűzfák olyan diszesek lettek tőle, mintha valaki egy éjszaka gyöngyöt fűzött volna az ágaikra.

(Ez a kedves virág megsimogat, ha hozzáérinted az arcodat.)

A Hideg Király látta már, hogy bizony-bizony mennie kell. 

    Végigsimitott még hosszú palástjával a földünkön. Azt hiszem nagyon megszerette ezt a helyet, de már érezte, hogy lejárt a hógyöngyök ideje.Végig küldte hideg szeleit az ismerős vidéken. Ez még egyszer-kétszer tavasszal is kicsipi az emberek arcát! De mégis felkerekedett.

Egészen biztosan elmenőben van! Ezt onnan tudom, mert kidugta fejét a szines kankalin is, és bontogatja rügyeit egy újabb bátor virág: az aranyeső. Amikor ő is kinyilik, figyeljétek meg jól,  vége a Télnek, és aranyló sárgába öltözik a Tavasz.

Ki vagyok , mi vagyok?

"Béka vagyok leveli,
 ki a fiát neveli".

Malacka

Malacka egészen aprócska volt, és izgatottan gondolt a nagynevű Malackákra, akikről valaha hallott. Mert ki ne hallott volna Micimackó Malackájáról, aki a legjobb barát, annyira jó barát, hogy az Elefántfogás nagy kalandjára is meghivást kapott. Vagy ott van Mazsola a zöld kismalac, aki szintén hires a Malackák nagy történelmében, és olyan aprócska volt, hogy elfért Manófalvi Manó tökházában is. Ne is beszéljünk a farkasverő Malackákról, akik a veszélyes fenevad eszén is túljártak, vagy a táltos Malackákról, akik még a Sárkány ellenében is segiteni tudtak kisgazdájuknak.

A mi kismalacunk egy hatalmas udvaron született.Azonnal megmutatkozott, hogy van valami közös közte és a nagyhirű Malackák között , hiszen egészen kicsikének született. Rózsaszinű orrocskáját magasra emelte, és kiváncsian nézett körül a nagy-nagy udvaron. Éltek azon az udvaron tyúkok sokan. Olyan sokan, hogy az ember azt hihette volna, hogy övék az udvar. Utánuk pedig sok apró, malackánál is kisebb csibe totyogott. De éltek itt kacsák, libák, nyulak.

A kisfiú pedig sokat tudott a Malackákról. Amikor a hatalmasra nőtt disznónak a tizenkét malackája megszületett ő is ott volt. Figyelmesen nézte a szopó állatkákat. Tudta, hogy szemfülesnek kell lennie, hogy felismerhesse közöttük a Táltos Malackát.

Ott csüngtek az anyjuk mellén. Mindenik kiválasztott magának egyet, és ahhoz aztán mindig visszatalált, mert a malackák ugyanugy mint a kisgyerekek először anyatejen élnek.

Volt ezek között egy egészen kicsike és gyengécske. Alig fért oda az anyja melléhez, és folyton lehengeredett róla. Teltek múltak a napok, és semmit sem nőtt. Félő volt, hogy éhen hal, ha igy folytatja tovább.

Igy aztán apa gondolt egy merészet, elválasztotta a malackát, bevitte a házba. Egy dobozkában ágyat vetettek neki, és cumis üvegből tehéntejjel etették.

Ez lett a kisfiú feladata. Minden reggel-délben-este ölébe vette a malackát és cumisüvegből megszoptatta. Nevet is adott neki: Táltos lett a neve.

És Táltos Malacka szépen nőddögélt. Igaz soha nem lett akkora, mint a testvérei. Nem is került vissza a disznóólba soha, mert ő és a kisfiú jóbarátok lettek.

Nem tudom, hallottatok-e már ehhez hasonlót. Különös barátság volt az biztos.

Malacka mindenhova elkisérte a kisfiút azon a nyáron. Mellette üldögélt, ha homokozott. Ha játékos kedve volt, az ölébe szökkent, vagy körbeszaladgálta. Lekisérte a kertjük aljában folyó patakhoz is. És mivel a malacok is nagyon szeretnek fürdeni, együtt lubickolt vele.

Csodálkoztak is az emberek, akik csak a disznóólak lakójaként ismerték a malacokat. Mert Táltos malacka egészen más volt felnőtten is mint a többi disznó. Megőrizte vékonyságát és fürgeségét, okos szemeivel ugy nézett , mintha értette volna az emberek szavát. És kisgazdájáért bármire képes volt, még harapni is, ha veszélyben érezte.

Lehetséges, hogy valóban táltos volt?

Egy biztos, ilyen barátságról senki sem hallott azóta sem a környéken.